Lomnici Zoltán: Minden idők legnagyobb békemenete készül

A Békemeneten becslések szerint közel 150 ezer ember vesz részt
Fotó: Hirling Bálint
Vágólapra másolva!
Minden idők legnagyobb békemenetére készül a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), ami "bizonyságtétel, tanúságtétel is lesz" - közölte ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Az alkotmányjogász elmondta, a június 1-jei esemény annyiban mindenképpen más lesz az eddigiekhez képest, hogy új útvonalon, új helyszínen tartják meg, a "béke szigete" szimbóluma alatt zajlik. A demonstrációra 11 órától várják majd a résztvevőket a gyülekezőhelyen, a Lánchíd pesti oldalán, onnan indul a menet 13 órakor a Margitszigetre.

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász
ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász
Fotó: Kontextus 

A szóvivő elmondta: talán még soha nem kaptak ilyen sok visszajelzést a fővárosból, vidékről és a külhoni magyarság részéről.

Úgy fogalmazott, hogy a jelzésekből hatalmas erő árad, és reményei szerint a tömeg önmagában is megtestesíti majd ezt az erőt. Ennek több oka van, de főként az, hogy az emberek csak a magyar miniszterelnökben bíznak, hogy Magyarországot kívül tudja tartani a háborúból - tette hozzá.

Arra a kérdésre, van-e olyan szándék, hogy a kormánypártok szimpatizánsai is szerveznek egy nagy demonstrációt, megmutatva, milyen sokan vannak, többen, mint Magyar Péter támogatói, Lomnici Zoltán közölte: "egy kisebbségi komplexusból táplálkozó és a bosszú által éltetett politikai méregtelenítő kúrát" nem nevezne kampánykörútnak. 

Magyar Péter "háborúpártiságát" pedig azzal támasztotta alá, hogy egy lengyel lapnak azt nyilatkozta, az oroszoknak ki kell vonulniuk a Krímből.

Békemenet 2022
Békemenet 2022. Március 15-én
Fotó: Fotó: Koncz Márton - Origo

A CÖF-CÖKA szóvivője szerint egyre feljebb teszik a lécet az európai politikusok a háborús pszichózis jegyében, emellett van egy polgárháborús hangulat irányába történő elmozdulás, "és ennek az érintett politikuspalánta azért egy zászlóvivője".

Lomnici Zoltán hozzátette: ennek a pszichózisnak, gyűlöletkampánynak, polgárháborús hangulatnak esett áldozatául a szlovák miniszterelnök Szlovákiában.

A szóvivő közölte, a békemenetre mindenkit várnak, pártpolitikai hovatartozás, ideológiai kötöttségek nélkül, ez alapvetően pártpolitikán túlmutató kérdés.
Kifejtette: amikor azt mondja, hogy a békemenet ebben az időszakban valószínűleg a világ legnagyobb ilyen megmozdulása lesz, az nem túlzás.
Az Európai Unió helyzetét tekintve elkeserítő, "hogy sehol máshol vagy nem hagynak ilyen megmozdulást megvalósítani, vagy egyszerűen nincs az a tömegigény, hogy beszorítsák a saját politikusaikat az emberek egy békepárti álláspontba" - fogalmazott.

Lomnici Zoltán azt mondta, június 1-jén olyan tömegre számít, hogy már nem lesz értelme a számháborúnak, és "amelynek a hangja elhallatszik Brüsszelig".

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!