Magyar Péter csoportjában a sorkatonaság bevezetését tervezik - itt vannak a részletek!

Vágólapra másolva!
Akár a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetéséről tárgyalnak Magyar Péter programalkotást segítő csoportjának tagjai. A szándék komolyságát jelzi, hogy Sorkatonaság bevezetése címmel külön szobát is kapott a téma Magyarék Discord-csoportjában. Fontos hangsúlyozni, hogy Magyar Péter személyesen is követi a csoportot, a Klubrádiónak nyilatkozva például büszkén kiemelte, hogy hozzá köthető adminisztrátorok felügyelik a beszélgetéseket. Magyar akarata ellenére nyilvánvalóan nem működhetne ez a tervezgetés, és az is köztudott, hogy maga is csatlakozna az uniós sorkötelezettséget tervező Manfred Weber európai pártjához.
Vágólapra másolva!

Súlyos mondatok olvashatók a Magyar Péterhez tartozó Discord-csoport Sorkatonaság bevezetése című chatszobájában. A Magyar iránti szimpátiájáról ismert Szeretlek Magyarország úgy mutatta be ezt a programot április 6-án, hogy „Magyar Péter aktivistáinak fő kommunikációs felülete” – írta a Magyar Nemzet.

Az alábbi idézetek jól mutatják, hogy Magyar Péterék programalkotást segítő internetes csoportját milyen komolyan foglalkoztatja a sorkatonaság bevezetésének gondolata. Többek között a nők besorozása is szóba kerül, és a fiatalokat is negatív színben tüntetik fel a hozzászólók. Néhány jellemző elképzelést idézünk Magyarék csoportjából:

شكور:

Remélem, ha újra lesz sorkatonaság, a lányoknak is kötelező lesz. Egyébként elviekben nem ellenzem, persze a gyakorlatban mi szokott itt normálisan működni...

Dr. Harnos László:

Sok mai fiatalra ráférne a sorkatonaság. Tanulnának némi fegyelmet és bajtársiasságot, ami csak a hasznukra válna a későbbi életükben. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy a lányokat is be kellene sorozni, mint azt Izraelben teszik, de Izrael állandóan háborúban áll valamelyik arab országgal, így náluk ez védelmi kérdés is.

Agytröszt bácsi:

A NATO előbb utóbb meg fogja szabni a katonaság minimális létszámát is. Én valami osztrák/svájcihoz hasonló megoldást képzelnék el: valamikor 18-22 éves kor körül mindenki kapna mondjuk 1 hónap alapkiképzést, +1 hónap »katonai szakmai« speciális kiképzést, ezután tartalékos állományba kerülne mondjuk 50 éves koráig. Minden tartalékos katona köteles lenne mondjuk 5 évente ismétlő tanfolyamon (kiképzésen) részt venni. Svájcban, ha jól tudom gyakorlatilag a teljes lakosság tartalékos katona, mindenki otthon tartja a katonai ruházatát és a városházán van elzárva mindenki katonai fegyvere (talán ez az oka, hogy Svájcban nem divat a »diktátor« munkakör).

pxa:

A sorkatonaság az elrettentés része. https://www.cia.gov/the-world-factbook/countries/hungary/#military-and-security. Csak példa. Magyarország most kb. 25 000 katonával rendelkezik. Nem elrettentő erő. A 150 000 az lenne.

Agytröszt bácsi:

Sok mai fiatal egyetlen kaland/élmény nélkül éli sivár életét. Csak jót tenne nekik, ha az állam beszállna egy kalanddal: ezt mesélnék egymásnak életük végéig.

 

 
 
 

Fontos hangsúlyozni, hogy a nőkre is kiterjedő sorkatonaság bevezetését tárgyaló, programalkotást segítő Discord-csoport szorosan Magyar Péter személyéhez kötődik. A politikus a Klubrádiónak adott áprilisi interjújában hosszasan méltatta a program használatát, kiemelve, hogy hozzá köthető adminisztrátorok felügyelik ott a beszélgetéseket:

Létrehoztunk egy külön Facebook- és Discord-csoportot. A Facebook-csoportba két nap alatt majdnem 100 ezren jelentkeztek. Ezek döbbenetes számok. Olyan diskurzusok folynak például a Discordon – ezt nem biztos, hogy minden hallgató tudja, hogy micsoda. (…) rendkívül alkalmas ez a felület arra, hogy különböző szobákban – mint régen a csetszobákban – valódi diskurzus folyjon, amitől a magyar emberek egyébként elszoktak, hogy szakpolitikai kérdésről… Tegnap én belenéztem, egészségügyről, oktatásról, biztonságpolitikáról, több százan beszélgettek. És eszmét cseréltek nyugodtan. Próbálunk ezekbe a csoportokba annyi adminisztrátort, admint adni, hogy a trollokat idővel elég gyorsan kidobjuk...

(Meghallgatható 14:40-től ITT)

A Magyar csatornáján megjelent tervek uniós elképzelésekhez illeszkednek. Manfred Weber az Európai Néppárt elnöke egy választási beszélgetésben kijelentette, hogy szerinte a sorkötelezettség bevezetése szükséges lépés, és támogatja az általános kötelező szolgálat bevezetését az EU-ban. Emlékezetes, hogy

Magyar Péter többször is világossá tette, hogy Weberék pártjához akar csatlakozni a választást követően,

a német politikus pedig az ukránpártiságot írta elő a jövőbeli felvétel feltételeként. Magyart ez azóta sem tántorította el csatlakozási szándékától.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!