Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Menczer Tamás: Az EP-választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.05.16, UkránOroszháború
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Az európai parlamenti (EP-) választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz - jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás szerint aki azt mondja, hogy nem ez a legfontosabb kérdés, az hazudik. Ugyan a baloldaliak azt mondják, hogy nem a háború a legfontosabb kérdés ma Európában, ez azért van, mert ők háborúpártiak, és nem akarnak erről beszélni - fogalmazott.

menczertamás
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója
Fotó: Facebook

A háborúpártiak a gyengéket bedarálják, ez látható Németországban is - jelezte. Rámutatott: Németország onnan indult, hogy sisakokat küldenek, ma már tankokat visznek és sorkatonaságot akarnak.

A kormánypártok kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a németek egyértelműen kötelező sorkatonaságot akarnak, ezt mondta a védelmi miniszterük, a bajor miniszterelnök, Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője pedig már európai dimenzióban akar kötelező sorkatonaságot. Más német politikusok, tartományi miniszterelnökök pedig pártokon átívelően mondják azt, hogy a kötelező sorkatonaságot a nőkre is ki kell terjeszteni, mert az úgy igazságos - tette hozzá.

Kiemelte: Magyarország békéjének védelme nem egy lezárt folyamat, azt folyamatosan, tárgyalásról tárgyalásra meg kell védenie a miniszterelnöknek. Ez csak akkor lehetséges, ha a magyar emberek június 9-én világos igent mondanak a békére és odaállnak Orbán Viktor miniszterelnök mellé.

NATO, hadgyakorlat, háború, készültség, észtország, csehország, 2024. 05. 10.
Visszaállítanák a sorkatonaságot Fotó: MTI/EPA/Valda Kalnina / 

Menczer Tamás megdöbbent azon, hogy Piliscsabán a KDNP-s polgármester az iskola mellől el akarja távolítani a Stop háború! feliratú plakátot. Ez a plakát ugyanis közterületen teljesen jogszerűen lett elhelyezve, és a gyerekekre nem a plakát, hanem a háború jelent veszélyt - mondta.
 

Hozzátette, Piliscsabán a helyi baloldali, háborúpárti önkormányzati politikusok támadták meg a plakátot, és a helyi KDNP-s polgármester a fideszes választókerületi elnökkel, Czuczor Gergellyel együtt "összecsinálta magát", és teljesítette azt a parancsot, amit a helyi háborúpárti baloldali politikusok kiadtak. Ez szégyen - jelentette ki Menczer Tamás.

Ha valaki a háborúpárti baloldali politikusokat akarja kiszolgálni, akkor át kell állni, van erre példa, ott van Magyar Péter

- közölte.

Magyar Péter, MagyarPéter, baloldali, tüntetés, Budapest, 2024. 04. 26.
Magyar Pétert ugyanazok finanszírozzák, akik Márki-Zay Pétert is támogatták
Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet 

Megjegyezte: meg kell nézni, kik finanszírozzák Magyar Pétert - pontosan ugyanazok, akik Márki-Zay Péter mögött voltak -, és meg kell nézni a jelöltjeit. Példaként hozta fel Kollár Kingát, aki azt mondta, hogy szégyelli, hogy magyar, és agymosottnak nevezte a magyarokat a békepárti álláspont miatt.

Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban Magyar Péter vért izzadva próbálta bizonyítani, hogy a Fideszben "belső körös" ember volt. Az igazság azonban az, hogy egy "potyautas" volt, a felesége, Varga Judit néha elvitte rendezvényekre, ott "fogta a felesége szoknyáját, ilyenkor nem volt olyan bátor, mint otthon", és amikor úgy gondolta, hogy fontos ember közelébe ért, akkor ott "sündörgött és dörgölőzött". Őszintén szólva, mi "Vargánénak" hívtuk - fűzte hozzá.

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.05.10., UkránOroszháború, összefoglaló galéria, összefoglalógaléria
Ukrán katonák lőnek a donbaszi Csasziv Jar irányába
Fotó: Anadolu via Getty Images/Diego Herrera Carcedo

Menczer Tamás szerint annak, hogy a "közös európai hajót", amely most óriási sebességgel megy a háború felé, meg tudjuk állítani, két feltétele van: az európai és a novemberi amerikai választás. Európában minden országban egyre jobban látják az emberek, hogy nem az ő érdekük az, ami történik - mondta.

 bevándorlási válság kezdetén is teljesen egyedül volt Magyarország az álláspontjával, majd egyre többen fogadták el azt, és látták, hogy igazunk van - emlékeztetett.
Ha más országokban is békepárti embereket küldenek az emberek az Európai Parlamentbe, és az Egyesült Államokban Donald Trump nyer, akkor van esély arra, hogy megállítsuk ezt a háborúpárti folyamatot - szögezte le a kormánypártok kommunikációs igazgatója.

A migrációról szólva Menczer Tamás arról is beszélt, hogy Afrika lakossága a következő húsz évben 750 millióval nő, és ha csak egy kis részük elindul, akkor "Európának harangoztak", ugyanúgy, mintha atomfegyvereket vetnének be.

Kiemelte: éppen ezért a bevándorlás is fontos tétje a választásnak, óriási itt is a nyomás. A kormány ellenáll, minden jogi és politikai vitát megvív, és ha az emberek támogatják Orbán Viktort és a Fidesz-KDNP-t, akkor továbbra sem fognak beengedni migránsokat - zárta szavait a Kossuth rádióban Menczer Tamás.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről