Mutatjuk, milyen lesz az időjárás a pünkösdi hétvégén

időjárás, illusztráció,napsütés, felhő, napszemüveg, virág, fa, tavasz, nyár, borult
Background sunny day sky with white clouds and green tree leaves branch.
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2017 Iryna Kalamurza/Shutterstock. No use without permission.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése
Vágólapra másolva!

Pünkösdvasárnap

A sok napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan zivatar, zápor is előfordul (nagyobb eséllyel reggel a középső tájakon, illetve délutántól bárhol az országban). A délnyugati szél megélénkül. 23 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.

 

Pünkösdhétfő

A napsütést gyakran zavarják gomolyfelhők, és szórványosan fordul elő zápor, zivatar. Marad a nyárias meleg 25-26 fokos maximumokkal. Élénk lesz a DK-i szél.

 

Kedd

Gomolyfelhős időre van kilátás, de zápor egyelőre csak elszórtan várható. Többfelé lesz erős a DK-i szél. A csúcsérték 25 fok körül valószínű.

 

Szerda

Erősen gomolyfelhős lesz az ég, és többfelé várható zápor, zivatar. Felhőszakadás, jégeső is lehet. A szél ÉNy-ira fordul, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. 23 fok körüli értékeket mérhetünk.

 

Csütörtök

Eleinte marad a gomolyfelhős, zivataros idő; majd délutántól nyugat felől csökken a felhőzet. 25 fok körül alakul a délutáni órák hőmérséklete.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!