Lengyelország
15:002024. június 16.
Hollandia
Szlovénia
18:002024. június 16.
Dánia

A Fővárosi Főügyészség elé került Niedermüller Péter lakásmutyija

Vágólapra másolva!
Nem marad el a jogi következménye a gyurcsányista polgármesterek lakásbotrányainak, most Niedermüller Péter lakásmutyija került az ügyészség elé.
Vágólapra másolva!

Költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt fájhat a feje a gyurcsánypárti polgármesternek, Niedermüller Péternek – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a Fővárosi Főügyészséghez, miután 

gyanús körülmények között kétszázmillió forintot és önkormányzati lakást kapott az erzsébetvárosi polgármester választottja.

Tényi István e-mailben kereste meg a Magyar Nemzet szerkesztőségét: ezúttal egy „szerencsés” vállalkozó esetére hívta fel a figyelmet. 

Az anonimitásához ragaszkodó állítólagos erzsébetvárosi ügyvéd szerint a Hot-Home TTA Kft.-vel 2021-ben kötött szerződést a DK-s Niedermüller Péter vezette VII. kerület közel 200 millió forint értékben, amiből 120 millió volt a nyereség.

A cég tulajdonosa azonban egy önkormányzati szociális bérlakásban él a Dohány utcában.

Niedermüller Péter.
Niedermüller Péter.
Fotó: Mónus Márton

Az bizonyos, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat honlapjának „Üvegzseb” menüpontjában, ahol a kerület nagy összegű szerződései lelhetők fel, nincs szó a Hot-Home TTA Kft.-vel kötött bármilyen megbízásról. A szerződéseket felsoroló táblázatban a Magyar Nemzet szerkesztősége rákeresett a cégnéven kívül a tulajdonos nevére vagy a címére, de egyetlen találatuk sem volt.

Vagyis, ha a Niedermüller Péter vezette kerület valóban szerződést kötött a Hot-Home TTA Kft.-vel, azt igyekszik eltitkolni.

Az önkormányzat által a 2021-ben eladott ingatlanok listájával a lap szintén nem járt szerencsével: a legtöbb régi szerződés 2020-ból és 2021-ből elérhetetlen, a hozzájuk tartozó link vagy nem létezik, vagy pedig az önkormányzat honlapjára vezet. A szóban forgó vállalkozás egy esztendővel a megbízás előtt, 2020-ban jött létre, fő tevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele.

Tényi István szerint az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a költségvetési csalás bűntett gyanúja.

Májusban beszámoltunk arról is, hogy az erzsébetvárosi Fidesz-frakció szerint ki kell vizsgálni a Niedermüller Péter (DK) polgármesterhez köthető súlyos korrupciógyanús ügyet, ezért rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezik. Niedermüller nemcsak Horn körét, hanem Horn cégét is milliós megbízással látta el.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről