Szijjártó Péter: Három év alatt 55 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma Csöcsianggal

Szijjártó Péter közölte: Csöcsiang Kína egyik leggazdagabb tartománya, az elmúlt évben 6 százalékos növekedési ütemet tudott felmutatni. Kiemelte, hogy a tartomány fejlődéséből Magyarország is kivette, kiveszi a részét, ugyanis a nagy tartományi vállalatok összesen 680 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre Magyarországon az elektromosautó-iparban és csomagolóanyag-iparban.
A magyar kormány teherszállító repülőgépe heti öt alkalommal jár a tartomány székhelye és Budapest között, heti két alkalommal közvetlen légijárat köti össze Budapestet Ningpóval és rendszeresek a tehervonati szállítások is
- tette hozzá a miniszter, hangsúlyozva, a tartományi vállalatok Magyarország iránti folyamatos érdeklődését mutatja az is, hogy a párttitkárt 40 fős üzleti delegáció kísérte el mostani útjára.
Egyre szélesedik a felsőoktatási együttműködés is, amelynek legjobb példája a győri Széchenyi István Egyetem és a Jiaxing University kettős diplomát adó, építőmérnöki képzésre vonatkozó megállapodása
- írta közösségi oldalán Szijjártó Péter.