A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Élethű szimulációs gyakorlatokon keresztül tanulhatják meg az életmentést a középiskolások a pécsi orvoskaron

Vágólapra másolva!
Második alkalommal rendezi meg a PTE Általános Orvostudományi Kar Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központja a Vidéki Életmentő Nyári Tábort július 1. és augusztus 16. között, egyhetes turnusokban a pécsi orvoskaron, ahova olyan középiskolások jelentkezését várják, akik érdeklődnek az életmentés iránt és hatékony gyakorlati tudással gazdagodnának. A résztvevők szimulációs oktatás keretében nyerhetnek bepillantást az életmentés folyamatába.
Vágólapra másolva!

A mozgalmas és izgalmas programban előadások, valamint olyan életmentő gyakorlatok szerepelnek, amelyek később, a hétköznapokban is alkalmazhatóak. A képzés anyagának elsajátítása lehetővé teszi azt is, hogy a fiatalok felismerjék az életet veszélyeztető helyzeteket és tudják, az adott pillanatban milyen eszközökhöz nyúljanak. A NATO által rendszeresített medic-csomag egyszerűsített használatát is megismerhetik, hogy akár egy otthoni baleset során is tisztában legyenek a teendőkkel. A tábor üzenete: bárkiből válhat életmentő. 

„Az életmentés mesterfogásait mutatják középiskolásoknak a pécsi orvoskaron (fotó: Rafa-Gyovai Tibor)”

Életmentő mesterfogások a mindennapokra

A PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központja a Tématerületi Kiválósági Program támogatásával létrehozta a Védelem-egészségügyi Kiválósági Központot, valamint a véméndi önkormányzattal közösen a Vidéki Életmentő Egyesületet. A program keretein belül, az egyesülettel együttműködve eddig is szerveztünk kurzusokat azzal a céllal, hogy felkészítsük a lakosságot a hatékony segítségnyújtásra balesetek, illetve akut, életet veszélyeztető állapotok esetén, a mentők és a szakmai segítség kiérkezéséig” – nyilatkozta Abuczki Fruzsina, az Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ munkatársa, a tábor koordinátora, aki kiemelte: a program legnépszerűbb elemei az élethű szituációs gyakorlatok és a vérzéscsillapítási technikák voltak.

Népszerűsítő programjainkon találkoztunk gyerekekkel is, akik gond nélkül meg tudták tanulni a manuális technikákat is. Ezután vettük a bátorságot, hogy meghirdessük táborunkat a középiskolás korosztálynak, valamint idén már angol nyelvű turnust is indítanánk, gondolva az itt élő külföldiekre, ezáltal is erősítve az orvoskar nemzetközi jellegét” – tette hozzá Abuczki Fruzsina.

„Olyan tudást sajátítanak el a táborokban a diákok, melyek könnyedén és hatékonyan használhatók a mindennapokban (fotó: Rafa-Gyovai Tibor)”

A vidéki életmentő tábor kiváló lehetőség arra, hogy a 9-13. évfolyamos középiskolások betekintést kapjanak az újraélesztés, az életmentés elméleti és gyakorlati világába. Az érdeklődőket tapasztalt és lendületes szakemberek oktatják professzionális körülmények között, különleges élménnyel gazdagítva őket.

A tábort egyhetes turnusokban tartják, hétfőtől péntekig, délelőtt 9 órától 13 óráig, a helyszínt a PTE ÁOK elméleti tömbje (7624 Pécs, Szigeti út 12.) biztosítja. További részletek és jelentkezés a pécsi orvoskar felvételi oldalán: felvi.aok.pte.hu 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!