Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné az elképesztő választási vereségük után bujkálni kezdtek. A Fidesz elsöprő győzelme után a várakozásaikon jóval alul teljesítettek az EP-választáson. Sehova sem álltak ki, semmit sem nyilatkoztak, teljesen kámforrá vált a máskor oly nagy szájú házaspár.
A rikácsoló és őrjöngő Gyurcsányné és Gyurcsány senkinek sem nyilatkoztak a választással kapcsolatosan. Megmosolyogtató módon még egy árva sajtótájékoztatót sem tartottak a híveiknek. Most somfordálnak és sunyin lapítanak a vereségük után.
Az is sokat sejtető, hogy a megsemmisítő vereség után még egy Facebook-bejegyzésre sem futotta sem Gyurcsánytól, sem Gyurcsánynétól.
Az eredményváró képei, Gyurcsányék sehol:
Gyurcsányék végül hajnal negyed3-kor tartottak hosszú bujkálás után sajtótájékoztatót. Legnagyobb sikerüknek azt tartották, hogy Nagykanizsán egy hozzájuk közeli polgármester nyert. Azt nem tudta kimagyarázni, hogy az EP-választáson 5 helyett 2 helyett szereztek az MSZP-vel együtt. (2019-ben Gyurcsány pártjának 4, az MSZP-nek 1 hely jutott - most összesen 2.)