Itt vannak a részletek: ezt tudjuk a magyar határt áttörő ukrán katonai járműről

Vágólapra másolva!
Ukrán katonai teherautó törte át a magyar határt Kárpátalján - ezt tudjuk eddig az incidensről.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli esemény történt június 9-én Kárpátalján: egy Ukrajna irányából a mezőn át érkező, katonai teherautó átlépett a két ország határán. A Kyiv Independent arról így, hogy az ukrán határőrség szóvivője, Andrii Demchenko, az ukrán közszolgálati csatornán ma (június 10-én) adott tájékoztatást az incidens néhány részletéről.

Demchenko megismételte azokat az információkat, amelyekről az Origo is beszámolt a Magyar Nemzet alapján: a teherautó a Kaszony és Nagybégány közötti területen bukkant fel. A rendelkezésre álló információk szerint ukrán állampolgárok zsúfolódtak össze a raktérben. 32-en voltak, akik a teherautóval elkövetett akció miatt illegális határátlépőnek számítanak.

A határőrség szóvivője megerősítette, hogy a teherautó belépett Magyarország területére, valamint azt is, hogy a rajta tartózkodó 32 személyt a magyar hatóságok őrizetbe vették.

A szóvivő kitért arra is, hogy a Gaz-66 típusú teherautót az ukrán határőrök "technikai eszközökkel észlelték", és a hagyott nyomai alapján megállapították, hogy a magyar határ irányába tart.

Az alábbi képen – illusztrációként – Gaz-66 típusú teherautók, katonai célú felépítményekkel:

Gaz-66
Fotó: Military Technics

A szóvivő úgy fogalmazott, hogy 

nem tudjuk megerősíteni, hogy a teherjármű bármilyen katonai alakulathoz köthető.

Azt ugyanakkor jelezte, hogy a jármű rendszámtáblája a katonai célú járműveken láthatóval egyező színű és formájú. A A rendszámtáblán ez állhatott: 4736 A1.

Az Origo kereste Barabás község polgármesterét. A magyar határmenti település az, ahol a teherjárműben utazókat a magyar hatóságok előállították, részleteket azonban a polgármester sem tudott megosztani az ügyről. 

Úgy tudjuk, hogy a határsértőket a község külterületén fogták el. A határt átlépő teherautó már üres volt, mire a hatóságok a helyszínre értre.

Az Origo megkeresésére a magyar rendőrség válaszként későbbre ígért tájékoztatást az ügy részleteiről.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!