Újabb riasztó fejlemény Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
"Van itt egy riasztó fejlemény, sőt az egész nyugati világban, ez pedig az, hogy a modernkori antiszemitizmus lángjai egyre magasabbra csapnak Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

"Itt, Nyugat-Európában nyilvánvalóan ez az egyik következménye annak az abszolút felelőtlen migrációs politikának, amelynek keretében ma már a hangos kisebbség az gyakran felül tudja írni a halk többség akaratát. 

Magyarországon elképzelhetetlenek az olyan jelenetek, az olyan antiszemita, Izrael-ellenes jelenetek, tüntetések, egyetemi lázadások, mint amilyeneket a nyugat-európai országokban vagy az Egyesült Államokban látunk. 

Itt, Magyarországon a békés és biztonságos együttélés lehetősége abszolút mértékben biztosított a zsidó közösség, a zsidó honfitársaink számára is.

Azt pedig el kell mondjam Önöknek, hogy rendkívül felháborító, hogy onnan kapunk antiszemitizmusra vonatkozó bírálatokat, olyan országoktól és olyan országok nagyköveteitől akiknek minimum csöndbe kéne maradniuk ebben a helyzetben, és ez most nagyon minimum, amit mondtam"- mondta Szijjártó Péter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!