A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Szijjártó Péter: Az utolsó konzuli ügyek is lezáródnak a tegnapi német-magyar mérkőzés kapcsán

Vágólapra másolva!
Ahogy lassan végére érünk a napnak, úgy az utolsó konzuli ügyeink is lezáródnak a tegnapi német-magyar mérkőzés kapcsán - írta csütörtök esti Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Tegnap összesen 27 magyar állampolgárral szemben indult eljárás Stuttgartban, amely ügyek döntő többségét a konzuljaink segítségével még a helyszínen sikerült rendezni 

- olvasható a bejegyzésben. 

A tárcavezető közölte: két magyar állampolgár azonban végül őrizetbe került garázdaság vádjával. 

A velük szemben folytatott eljárást folyamatosan figyelemmel kísértük, konzuljaink ma hajnalba nyúlóan a rendőrőrsön voltak, és a német hatóságok is gyorsított rendben tárgyalták az ügyeket - írta Szijjártó Péter. 

A legfrissebb tájékoztatás szerint mindkét őrizetbe vett magyar állampolgárt elengedték az elmúlt órákban és tekintve, hogy nem rendelkeztek jeggyel a vasárnapi mérkőzésre, a kiszabott büntetésük mellett azonnal el kellett hagyniuk Stuttgartot. 

Természetesen mindketten eleget tettek a német rendőrség felhívásának és már úton vannak haza, mi pedig továbbra is minden magyar állampolgár érdekének védelmében fel fogunk lépni

- zárta bejegyzését Szijjártó Péter. 

Korábban beszámoltunk róla, hogy több esetben is konzuli intézkedésre volt szükség a német-magyar futballmérkőzésen, de az ügyek döntő többségét a Stuttgartban szolgálatot teljesítő diplomaták segítségével sikerült is rendezni a helyszínen. 

Az UEFA és a stuttgarti rendőrség kiemelt kockázatúnak minősítette a labdarúgó Európa-bajnokság szerda esti Németország-Magyarország mérkőzését.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!