Az űripar Magyarország következő kitörési pontja - videó

Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (j), Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (b) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án.
Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (j), Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós és Cserényi Gyula tartalékos kutatóűrhajós (b) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt években megszületett a hazai űripar, amit most versenyképessé kell tenni. Az I. Hazai Űrkongresszuson az iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár beszélt a szektor elmúlt majdnem 10 évéről és a fejlődési lehetőségekről. A minisztérium űripari konzultációt is indított.
Vágólapra másolva!

Balatonfüreden rendezték meg az I. Hazai Űrkongresszust, melyen részt vett Fábián Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára - írja a Világgazdaság.

Magyarország Európai Űrügynökséghez (ESA) történt csatlakozásának köszönhetően 2015 óta jelentősen bővültek a hazai űrtevékenység anyagi forrásai, az ESA felzárkóztatást segítő programja keretében pedig jelentősen növekedett a hazai közreműködők részvétele az európai programokban.

I. Hazai Űrkongresszus
I. Hazai Űrkongresszus
Fotó: Utazó Planetárium / Facebook

Stratégiai cél a nemzetközi kapcsolataink szélesítése az űriparban is, ezért egyre több ESA-programba kívánunk bekapcsolódni

– hangsúlyozta előadásában az államtitkár.

A konferencia jó alkalmat kínált a résztvevők számára üzletfejlesztési és partnerségi tapasztalatcserére és űripari tevékenységük bemutatására is. 

A szakmai előadások mellett minden korosztály számára változatos programokkal készültek a szervezők, így például kolonizációs növénykóstoló, óriástérkép-bemutató és VR-programok is színesítették a konferenciát.

Jelen volt Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa, valamint a következő magyar űrhajós, Kapu Tibor kutatóűrhajós és a tartalékos kutatóűrhajós, Cserényi Gyula is.

 Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós (b) és Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (j) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án.
Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós (b) és Kapu Tibor kiválasztott kutatóűrhajós (j) a HUNOR Magyar Űrhajós Program kiválasztási ceremóniával egybekötött sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. május 28-án
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Szabolcsból egyenesen a világűrbe: ő lesz a következő magyar űrhajós

Szinte napra pontosan 44 évvel ezelőtt indult el az űrutazására Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, és most megvan, hogy ki lehet a következő. 

Kapu Tibor 32 éves gépészmérnököt a Hunor nemzeti kutató-űrhajós programban 244 fő közül választották ki, most egy álma válhat valóra.

Farkas Bertalan űrrepülése után 44 évvel Magyarország újra a küszöbén áll annak, hogy kutatóűrhajóst küldjön az űrbe.

Fábián Gergely felkérte a hazai űripari szereplőket, hogy vegyenek részt a minisztérium által indított űripari konzultációban, amely segíteni fogja a felelős minisztériumok munkáját a követendő stratégiák kidolgozásában, valamint a szektor fejlesztésében - írta a Világgazdaság.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!