Párra talált a debreceni állatkert galléros gyíkja

Fotó: Zoo Debrecen Fb-oldala
Vágólapra másolva!
Különleges lakó, egy fiatal, hím galléros gyík érkezett a napokban a Nagyerdőbe a faj tenyésztésében kiemelkedően sikeres chorzówi állatkertből - közölte a debreceni állatkert igazgatója csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Nagy Gergely Sándor közleménye szerint az állat egyelőre a kulisszák mögött növekszik, ha eléri a megfelelő méretet, átkerül a pálmaház Szavanna-bemutatójába, ahol  2019 óta él egy nőstény.    

Ausztrália egyik legikonikusabb hüllője, a galléros gyík (Chlamydosaurus kingii) az ország északi és északkeleti részén kívül Pápua Új-Guineán és Indonéziában őshonos, ahol cserjésekben és keménylombú erdőkben él - ismertette a szakember.

Hozzátette: nevét a mindkét nemre jellemző, de a hímek esetében nagyobb, akár 25 centiméter átmérőjű, gallérszerű nyaki bőrlebenyéről kapta, amelyet veszély esetén szájtátás és sziszegés kíséretében kimereszt, hogy elijessze támadóját; ha nem jár sikerrel, két hátsó lábára állva futásnak ered.    

A galléros gyík jellemzően magányosan él, főként rovarokra és pókokra, esetleg kisebb emlősökre vadászik. A párzási időszakban a hímek gallérjuk megmutatásával és násztánccal versengenek egymással a nőstények kegyeiért.

A homokba rakott tojásokat a nap melege költi ki, a világra jött utódoknak szüleik nélkül kell boldogulniuk. Minden bizonnyal a faj jellegzetes külseje ihlette az 1993-as Jurassic Parkban is látható Dilophosaurus filmbeli ábrázolását - mondta Nagy Gergely Sándor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!