Részeg gyorshajtó gázolt halálra egy férfit

Vágólapra másolva!
A Kecskeméti Járási Ügyészség halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt vádat emelt azzal a nővel szemben, aki részegen, a sebességhatárt lényegesen túllépve vezette autóját, fékezése ellenére pedig elütötte az úttesten kerékpárját áttoló férfit.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint az elkövető 2023. május 28. napján a délelőtti órákban a megengedett 90 km/óra helyett mintegy 142-143 km/óra sebességgel haladt autójával Kunfehértó felől Kiskunhalas irányába, amikor meglátta az úttesten előtte áthaladni szándékozó, kerékpárját toló férfit.

A nő fékezni kezdett, azonban részegsége és gyorshajtása miatt az ütközést már nem tudta elkerülni, és mintegy 81-82 km/óra sebességgel elütötte a gyalogost.

A baleset következtében a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. 

Ittas gázolás
A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képeken a balesetet okozó gépjármű és a kerékpár autó elé szorult darabjai láthatók
Fotó: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség a nőt halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolja, és ezért vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Júniusban egy sofőr részegen az árokba hajtott, amire olyan magyarázatot adott, amivel a rendőröket is sikerült meglepnie. A részeg férfi Somogyszentpál irányából balra kanyarodott Marcali felé, de elvesztette az uralmát az autója felett, és az árokban kötött ki. Az alkoholszonda nagy mértékű ittasságot jelzett, ezért a rendőrök előállították vérvételre, a vezetői engedélyét pedig elvették. A férfi nem ismerte el, hogy ivott volna, állítása szerint a vezetés megkezdése előtt egy kilogramm rumos csokit majszolt el.

Májusban egy gyorshajtó Győrben háromszor annyival ment, mint a megengedett, 50 km/h-ás sebesség, ezért 390 ezer forintos bírságot kapott. A maximális bírságot szabták ki rá, miután a megengedett sebességet jelentősen túllépve - 148 km/h-val - közlekedett a győri Mártírok útján. Ezenfelül nyolc közlekedési büntetőponttal is sújtották a sebességhatár túllépése miatt. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!