A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Hamarosan döntenek a békásmegyeri gyilkosról

Vágólapra másolva!
Az egyik békásmegyeri házhoz hívták ki a rendőröket június végén, ahol megtalálták az ott élő férfi holttestét. A helyszínelés után kiderült, hogy meggyilkolták. A rendőrök pár napon belül elfogták a gyilkos férfit és a társait. Az ügyészség most azt javasolja, hogy a bíróság rendelje el a férfi letartóztatását.
Vágólapra másolva!

A 36 éves férfi a gyanú szerint 2024. június 29-én a késő esti órákban az ismerősére támadt egy III. kerületi lakásban, és olyan brutálisan megverte, hogy belehalt a sérüléseibe. A Fővárosi Főügyészség az emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt az őrizetbe vett férfi letartóztatását javasolja - derült ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A rendőrség 8 napon belül azonosította és őrizetbe vette a férfit, majd emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

A főügyészség a férfi személyi körülményeire és többszörösen büntetett előéletére tekintettel, valamint szökés-elrejtőzés, és bűnismétlés veszélye miatt indokoltnak látja a letartóztatást.

A letartóztatásról a bíróság várhatóan a holnapi napon dönt. 

A férfi társainak ügyében - akiket a rendőrség nem emberöléssel gyanúsított meg -  nem kezdeményezték a letartóztatást. 

rendőrség, rendőrautó, illusztráció
Illusztráció
Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mint arról már korábban beszámoltunk, csütörtök délután érkezett bejelentés arról a rendőrségre, hogy holtan találtak egy férfit Békásmegyeren. A rendőrök gyors és hatékony nyomozás után három embert fogtak el az ügyben.

A rendőrséget azért riasztották, mert egy társasház lakói már napok óta nem látták szomszédjukat. A rendőrök a katasztrófavédelemmel együtt azonnal a helyszínre mentek, ahol a lakás ajtaját kinyitva megtalálták a halott férfit. A helyszínelés után a rendőrök megállapították, hogy a férfit meggyilkolták, ezért halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, később az igazságügyi orvosszakértők vizsgálatai alapján ezt emberölésre módosították. 

A nyomozás során a rendőrök látókörébe került két férfi és egy nő, akiket kapcsolatba hoztak az emberöléssel. Vasárnap Budapest különböző részein, a 49 éves férfit a III. kerületben és a másik férfit és a nőt a Blaha Lujza téren elfogták és mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyilkosság hátteréről annyi derült ki, hogy a nő az áldozattal együtt lakott, a két férfi pedig közvetlenül a gyilkosság előtt ment fel a lakásba. Ezek után verte halálra a házigazdát a férfi. 

Az emberöléssel gyanúsított 36 éves férfi részletes vallomást tett és beismerte a tettét, a segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított nő szintén beismerő vallomást tett, azonban a 49 éves férfi, akit súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítanak, tagadta a történteket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!