Spanyolország
21:002024. július 14.
Anglia

Hatalmas siker a Budapest Influenszer Trip, nagyon megugrott a foglalások száma - videó

Budapest, Vár
Vágólapra másolva!
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke a Budapest Influenszer Tripet teljes sikernek nevezte, ugyanis ilyen mértékű, azonnal mérhető növekedés még nem volt a foglalásokban.
Vágólapra másolva!

Hatalmas sajtófelhajtás övezte az úgynevezett Influenszer Tripet, amelynek keretében májusban ötven darab influenszer jött hazánk fővárosába, hogy követői körében népszerűsítsék Budapest szépségeit. A hazánkba hívott közösségi médiában népszerű személyek mindegyike A-kategóriás celeb, azaz 10-15 milliós követőtáborral rendelkeznek, értelemszerűen posztjaikkal ők tudják a legszélesebb körben hirdetni Budapestet, mint utazási desztinációt - írja a Mandiner

A Magyar Turisztikai Ügynökség meghívására érkezett influenszerek a felkapottabb budapesti turistacélpontoknál, mint például a Halászbástya vagy az Opera környékén fotózkodtak, koccintottak.

Guller Zoltán, az MTÜ elnöke a Mandinernek adott interjújában elmondta, a programsorozat nagyjából 1,5 milliárd forintba került, a szakember szerint a szervezet tavaly összesen hatmilliárd forintot költött külföldre. Guller lapunkkal közölte, hogy egyelőre teljes sikernek bizonyul a rendezvény, mert adatai szerint az elmúlt az Influenszer Trip óta eltelt hetekben 54 százalékkal több amerikai foglal szállást a fővárosban, mint tavaly ilyenkor.

@haleyybaylee

Ok how is this so pretty?!?!

♬ original sound - rxnplify

A Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint a japán turisták száma is megemelkedett, ugyanis húsz nap alatt másfélszer annyi foglalás érkezett, mint korábban. Mint Guller Zoltán megjegyezte, a szervezet legsikeresebb akciója volt a Budapest Influenszer Trip.

Olyan számaink vannak, amiket álmunkban sem reméltünk

– jegyezte meg a szakember, aki szerint ősztől távol-keleti véleményvezérek jönnek Budapestre, hogy hazánkat népszerűsítsék.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről