Vágólapra másolva!
A gép fedélzetén a személyzettel együtt 175 fő utazott.
Vágólapra másolva!

Az Air France Párizsból Budapestre tartó járatának személyzete fékrendszer hibajelzése miatt jelentett sürgősségi helyzetet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítése során – adta hírül az airportal.hu.

Az Air France AF 1494-es számú Párizs (CDG) – Budapest járatának személyzete a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelítése közben jelentette az Airbus A320-200-as fékrendszerének lehetséges meghibásodását a közelkörzeti légiforgalmi irányításnak.

A pilóták elsőbbségi kezelést kértek a leszállásnál, valamint azt, hogy a futópálya mellett álljanak készenlétben a tűzoltók.

A repülőgép 19 óra 7 perckor biztonságosan leszállt a futópályán, ahol a Repülőtéri Létesítményi Tűzoltóság egységei átvizsgálták a repülőgépet, majd az A320-as a tűzoltók kíséretében a számára kijelölt állóhelyre gurult. 

A gép fedélzetén a személyzettel együtt 175 fő utazott – tették hozzá - írja a Mandiner.

A British Airways BA 31-es Londonból Hongkongba tartó járata is vasárnap a késő esti órákban egy utas rosszulléte miatt megszakította útját Budapesten és leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!