Pokoli hőség jön, negyven fok is lehet a hétvégén

Vágólapra másolva!
Sok napsütés mellett elszórtan záporokra és zivatarokra kell számítani a hétvégén, néhol 40 Celsius-fok fölé is melegedhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla ma reggel, folytatódik az elviselhetetlen kánikula, ezekben a vármegyékben lesz a legmelegebb. Tegnap pedig arról is írtunk, hogy kiadták a legmagasabb szintű riasztást az ország felére a hőség miatt.

Szombat hajnalban 19-26 Celsius-fok várható. 

Délután az Észak-Dunántúlon 31-35, másutt jellemzően 35-41 Celsius-fok valószínű.

Szombaton a sok napsütés mellett helyenként erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, amelyekből elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délkeleti szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, és időnként megélénkül, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik.

Vasárnap a sok napsütés mellett szintén erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Reggel főként északon, napközben másutt is, elszórt jelleggel alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak.

A minimum-hőmérséklet vasárnap 19-26 Celsius-fok között várható. A csúcsérték az ország északnyugati, nyugati részén 30-35, másutt 35-40 Celsius-fok között valószínű

- írja a Hungaromet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!