Megtalálták a Tiszában elmerült három ember holttestét

Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrség
Vágólapra másolva!
Megtalálták a Tisza tokaji szakaszán elmerült három ember holttestét - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délután.
Vágólapra másolva!

Az MTI tudósítója a helyszínen úgy értesült, hogy az áldozatok - egy 50 éves férfi, egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány - hétfő délután, fürdőzés közben tűntek el a folyóban. 

Személyes holmijukat, valamint egyikük kutyáját járókelők találták meg, ők értesítették a rendőrséget.

A hatóság nagy erőkkel kereste az eltűnteket. A kutatásban a vármegyei rendőrök mellett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a katasztrófavédelem és társszervek, köztük speciális mentők és búvárok vettek részt.


 

Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a hatóság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket.

Sajtóhírek szerint a 17 éves fiú és a 16 éves lány egy párt alkottak, a rendőrség előszőr a 49 éves férfi holttestét találta meg, majd később férfi 17 éves unokaöccsét és annak 16 éves barátnőjét is.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!