Kiderült, miért hagyott több utast a budapesti repülőtéren a Wizz Air

Wizz,Air,késés
Fotó: Facebook / Utazómajom
Vágólapra másolva!
A vihar miatt hatórás késés után indult el a légitársaság Ciprusra tartó hétfő délutáni járata, ugyanakkor több utast a repülőtéren hagytak. Megszólalt a Wizz Air, közleményükben azt írták, hogy miután világossá vált, hogy egy jó darabig nem szállhatnak fel a kedvezőtlen időjárás miatt, a személyzet visszaengedte az utasokat a repülőtérre. Néhányan azonban többszöri figyelmeztetés után sem mentek vissza a gépre.
Vágólapra másolva!

Korábban már írtunk az esetről, az Utazómajom egyik olvasója számolt be a történtekről.

Jelenleg a budapesti reptéren várakozunk, ugyanis a 16.15-ös Lárnakára tartó WizzAir járatunk még most sem indult el

- írta hétfőn este. 

Hozzátette, két órával a járat indulása előtt az utasokat értesítették, hogy 16:15 helyett 17:45-kor indul a gép, de a check-in nem változik, mindenki érjen ki időben a repülőtérre. Kezdetben minden rendben ment, beszállítottak az utasokat a gépbe 17:30 körül. A járat viszont nem indult el. 

Közel 3 és fél óra várakozás után közölték, hogy az “időjárási körülmények miatt” mégsem szállnak fel, valamint lejár a személyzet munkaideje. Kérték őket, hogy szálljanak le. Leszálláskor azt az információt kapták, hogy leghamarabb 23:10-kor indul majd a gép a 16:15 helyett. A késésért elnézést kértek és 3.000 Ft értékű kupont ajánlottak fel nekik, amit levásárolhattak a 21:00-kor bezáró éttermek egyikében, tehát még volt 13 percük. 

Ráadásul mivel Ciprus nem tartozik a schengeni övezethez, így mindenkit nem tudnak kiengedni az útlevél ellenőrzésen, tehát nem is mindenki tudja levásárolni a szuper kuponokat abban az egyetlen nyitva lévő, erősen kifosztott büfében

– magyarázta az utas. 21:30-kor azonban minden előjel nélkül 21:50-re változtatták át a járat indulását, amit az utasok közül csak néhányan vettek észre.

A lenti információs pultnál azt mondták, hogy biztos rosszul van kiírva, nem indulhat. Az étteremnél nem hallatszott az utolsó hívás sem

- írta az utazási portál olvasója, akit külön szólították, hiszen feladott poggyásza is volt és a repülés szabályai szerint csomag a tulajdonosa nélkül nem utazhat. A büféből futva utolsóként szállt fel a gépre a párjával, miközben a járatra várók fele még csak falatozta az újonnan szerzett háromezer forintos szendvicsét. Nem volt idejük értesíteni az utastársaikat. 

A gép 22:10-kor óriási üdvrivalgással és hatalmas tapssal elindult. Erről sem e-mailt, sem sms-t nem küldött a Wizz Air. 

Így akik hittek a korábbi állításnak, miszerint 23:10-kor indul a járat, lemaradtak róla. A légitársaság időközben kiadott egy nyilatkozatot.

A Wizz Air július 1-i, késő délutáni Budapest-Lárnaka járata a viharos időjárás miatt nem tudott a menetrendnek megfelelően felszállni. Annak érdekében, hogy a járat a lehető legkisebb késéssel indulhasson el, a légitársaság megkezdte az utasok beszállítását.

 "Miután az utasok elfoglalták a helyüket a fedélzeten, várakozás közben a személyzetet arról értesítették, hogy a késés hosszabb lesz a vártnál, így az utasokat a saját kényelmük érdekében visszaengedték a repülőgépről a váróba. Ezzel együtt a légitársaság földi kiszolgáló partnerének munkatársai átadták az utasok számára az ilyenkor előírt étkezési vouchereket is" - kezdték közleményükben.

Az utasokat a Wizz Air személyzete a földi kiszolgáló partnerekkel közösen arra kérte, hogy figyeljék a kijelzőket és a földi kiszolgálók bejelentéseit a járatuk indulásával kapcsolatban.

 "A második beszállásra a kezdeti előjelzésnél korábban került sor amiért a járat kicsit hamarabb kapott engedélyt a felszállásra, mint ezt az utasok leszállításakor prognosztizálták. Ezt a beszállás előtt jelezte a váróban található kijelzőkön, valamint a hangosbemondókon keresztül több alkalommal is az utasainak. A földi kiszolgáló partnerek a hiányzó utasokat név szerint is többször figyelmeztették a beszállásra a hangosbemondón keresztül. Közülük kilencen többszöri felszólításra sem jelentek meg. A repülőgép végül 22:08-kor szállt fel a többi utassal" - tették hozzá.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!