Mindig is tudtuk, a kettészakítottság idején is, hogy csak egy Európa van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Páneurópai Piknik 30. évfordulója alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten hétfőn, Sopronban. "Hittünk benne és újraegyesült. Újraegyesült, mert hittünk benne" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: ma is ezen múlik minden, és ha hiszünk benne, Kelet és Nyugat egysége fennmarad, és Európa erős, gazdag otthona marad az európaiaknak.
Köszönetét fejezte ki Magyarországnak a német egység megteremtésében játszott szerepéért a német kancellár a soproni evangélikus templomban. "Mi, németek nagy hálával gondolunk arra, ahogy Magyarország hozzájárult Európa megosztottságának megszűnéséhez és a német egység megteremtéséhez. Köszönetet mondunk ezért Magyarországnak" - hangsúlyozta Angela Merkel.
Éppen 30 évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én, egy Sopron melletti határátkelőhelynél szervezték meg a Páneurópai Pikniket, és az ebből az alkalomból néhány órára megnyitott osztrák-magyar határon több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).
Kezdődik a sajtótájékoztató.
Ünnepelni jöttünk, de dolgoztunk is - mondta Orbán Viktor. A magyar kormányfő elmondta, a soproni piknik nagy pillanat volt Európa történetében, Európa újraegyesítésének kulcspillanata. Innen keletről nézve, mi sohasem hittük el, hogy létezhet két Európa, és az újraegyesülés meg fog valósulni.
Orbán Viktor elmondta, hogy a mostani tárgyalásokon a gazdasági kérdések voltak a középpontban. Szólt arról is, hogy a német gazdaság a legmodernebb vállalatait hozza el az országba. Orbán Viktor elmondta, hogy a szakminiszterek vezetésével sikeres volt az elmúlt egy év gazdasági együttműködése, és ez a jövőben is folytatódik. A német haditechnika komoly szerepet játszik a magyar hadsereg újjáépítésében, és ez a jövőben is így lesz - mondta a magyar kormányfő.
Magyarország továbbra is az EU bővítése mellett áll, és elsősorban Szerbia csatlakozását támogatja. Orbán Viktor elmondta, hogy közös német-magyar programok lesznek az afrikai országokban a gazdasági fejlesztések érdekében. A német-magyar viszony politikai horizontján nem látszanak ellentétek - mondta a kormányfő.
Angela Merkel német kancellár arról beszélt, hogy a piknik hozzájárult Európa egyesítéséhez. A kancellár ismételten köszönetet mondott Magyarországnak a 30 évvel ezelőtti történtekért. Elsősorban a jövőről beszéltünk a mögöttünk lévő tárgyalásokon. Olyan politikára van szükségünk, ami egyesíti az uniós országokat - mondta Merkel.
Merkel elmondta, hogy 55 milliárd eurós kereskedelmi kapcsolat van a két ország között. A kohéziós alapok esetében jól fekteti be a pénzt Magyarország, mivel az ország fejlődik - mondta a kancellár. Közölte, hogy a kutatás-fejlesztés területén van lehetőség további együttműködésre. A német kancellár az uniós bővítésről azt mondta, hogy az egy fontos dolog, és csak a nyugat-balkáni országok csatlakozásával jöhet létre egy egységes Európa.
Angela Merkel kérdésre válaszolva közölte, hogy Németország minden uniós tagországgal szeretne jó kapcsolatokat ápolni. A következő költségvetési periódusban vannak közös uniós érdekek, és erre is figyelni kell. A kancellár elmondta, hogy az az érdeke Németországnak, hogy fejlődjön Magyarország, és minden érdeket figyelembe vesz. Magyarország is figyelembe veszi a német érdekeket.
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta, hogy napjainkban a nyugati átlagnál sokkal gyorsabban nőnek a közép-európai országok. Történelmi távlatban a közép-európai régió felemelkedéséről beszélünk, jelentős növekedési teljesítményt nyújtunk. A hagyományos német-francia tengely kiegészül a közép-európai népek érdekeivel is. Orbán arra számít, hogy Közép-Európa súlya folyamatosan nőni fog, és Németország érti ezt a folyamatot. Az európai egység szempontjából a német-közép-európai kapcsolatoknak kiemelt szerepe lesz - mondta Orbán Viktor.
Angela Merkel kérdésre válaszolva elmondta, hogy üdvözli a migrációs politika területén a korábbi politikai újragondolását. Az Európai Bizottság segíthet a migrációs politika területén a megoldások megtalálásában. Nagyon fontos a határvédelem biztosítása, és csak így lehet a schengeni övezetet megőrizni - tette hozzá.
Orbán Viktor elmondta, hogy az új bizottsági vezetés egy új vágányon indulhat el, és ez mindenképpen biztató. 30 évvel ezelőtt azért bontottuk le a falakat, hogy szabadon és biztonságban élhessünk, és most azért védjük a határokat, hogy továbbra is szabadon és biztonságban élhessünk. Mi védjük az uniós határokat, ezért szeretném elérni, hogy legalább az eddigi határvédelmi költségek 50 százalékát átvállalja Brüsszel - mondta a kormányfő.
Merkel egy másik kérdésre közölte, hogy meg kell állítani az embercsempészek munkáját. A német-magyar kétoldalú kapcsolatok jók, és kifelé akkor tudunk erőt mutatni, ha megoldást mutatunk. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a határvédelem kulcsfontosságú, a migránsáradat nem ért véget. A délről jövő nyomást Magyarország tudja megállítani, és a jó védelem Ausztria és Németország érdeke is - mondta Orbán Viktor.
Angela Merkel kérdésre elmondta, hogy az ő életét nagyon megváltoztatták az 1989-es események.
Orbán Viktor egy másik kérdésre közölte, a magyar demokráciát elmarasztaló vélemények politikailag elfogult vélemények, ténybeli állítást nem is tartalmaznak ezek. Megvan a saját magyar életünk, aminek az alapja a kereszténydemokrata kultúra és a keresztény szabadság. Mi szívesen ismertetjük bárkivel ezeket a megoldásokat - mondta a kormányfő.
Véget ért Angela Merkel német kancellár, és Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatója. Hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.