Virslivé lett versenylóról és esélyessé váló esélytelenekről szóltak a kampányzárók

2010.04.08. 20:09

Mintegy ezer ember előtt tartott országos kampányzáró rendezvényt a Jobbik csütörtökön Budapesten, a Március 15. téren. A gyűlésen, amelyre több külföldi televízió is stábot küdlött, a párt vezetői arra bíztatták a tömeget, hogy még az utolsó napokban is kampányoljanak ismerőseik körében a Jobbikért. Vona Gábor, a Jobbik elnöke beszédében azt mondta, hogy az esélytelenek nyugalmával indultak neki a választásnak, de ma már az esélyesek önbizalmával várják a szavazást. A történelemtanár végzettségű pártelnök azt mondta: volt már olyan a történelemben, hogy egy kisebb hadsereg legyőzte a nála nagyobb sereget, mert gyorsabb volt, talpraesettebb és helyén volt a szíve.

A pártelnök azt ígérte, hogy pártja a parlamentben sem fog felpuhulni, hanem még keményebb lesz. Ez szerinte nem azt jelenti, hogy agresszívak lesznek, hanem azt, hogy minden nap a többi párt képébe mondják majd az igazságot.

Vona a színpadon egy árpádsávos kendőt viselő kisfiúnak, a Magyar Gárda egyik gyermek tagjának adott át egy kopott, lyukas közepű 56-os zászlót. Azt mondta, ezzel azt akarja kifejezni, hogy már a következő Jobbikos generáció is megjelent, és továbbviszi a harcot. Vona azt mondta, hogy a kopott zászlót még 2003-ban kapta az azóta elhunyt Pongrácz Gergely 56-os szabadságharcostól, a kisfiú pedig, akinek továbbadta azt, egy négygyerekes családból származik, ahol mind a négy gyerek a Magyar Gárda tagja.

Vona előtt beszédet mondott a Petőfi szobornál Pörzse Sándor korábbi televíziós újságíró, a Jobbik I. kerületi jelöltje, valamint Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője és oktatásiminiszter-jelöltje. Pörzse azt mondta, olyan napokat élünk, mint amikor Horty Miklós fehér lovon bevonult a vörös rongyokba öltözött Budapestre. "Hiszem, hogy ez a város április 11. után leveszi vörös gönceit" - mondta.

A rendezvényen Vona Gábort Magyarország jövendő miniszterelnökeként konferálták fel: erről Balczó Zoltán azt mondta, hogy bár melldöngetésnek tűnhet a győzelemről spekulálni, nem kommunikációs műhelyben született az ötlet. "Tényleg azt éreztük, hogy győzhetünk, amikor a négyezer lakossági fórum közben az országot jártuk" - mondta. Balczó szerint a választók vasárnap tágra fogják nyitni a Jobbik számára a parlament kapuját.

Bár az [origo]-nak a rendezvényen többen azt mondták, hogy semmi újdonságot nem hallottak az eddigiekhez képest, a tömeg kifejezetten lelkesen fogadta a szónokokat, egy fiatal férfi az [origo] tudósítójának azt mondta, kell ez az utolsó erőfröccs a választás előtt. A rendezvényen, amelyen többször is énekelt a nemzeti érzelmű Kormorán együttes két énekese, sokszáz példányban osztogatták a Jobbik kinyomtatott programját, amit a rendezvény után közel egy órán át dediákált a kordonoknál sorban álló szimpatizánsokank Vona Gábor és Balczó Zoltán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK