A közös ingatlantulajdon megszüntetése (3. rész)

Közös ingatlantulajdonról beszélünk, ha az önálló ingatlan több személy hányadokban kifejezhető osztatlan eszmei tulajdonában áll. Megszüntetésének legfontosabb kérdéseit a Barkassy Grünfeld Ügyvédi Iroda szakértője, dr. Kovács Ákos járja körül háromrészes sorozatában; most a harmadik részt olvashatja, a korábbi részek itt érhetőek el.

A Kúria által a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos bírói gyakorlat vizsgálatára felállított joggyakorlat-elemző csoport 2014.E1.II.JGY.1/2. számon, 2016. áprilisában közzétett összefoglalójából megállapítható, hogy a közös tulajdon megszüntetése iránt indított perekben (feltéve, hogy a bíróság a közös tulajdont ítéletében megszünteti), mindössze 10 százalékban utasítják el a kereseteket.

A törvényszéki szinten 68.5 százalékban, míg az ítélőtáblákon befejezett ügyek 73.6 százalékban ezt a megszüntetési módot rendelik el – ismertette a Barkassy Grünfeld Ügyvédi Iroda szakértője.

A természetbeni megosztásnál ezek a számok 5.2 százalék és 5.4 százalék az árverési értékesítésnél 27.3 százalék és 12.7, míg a társasházzá alakítás esetén, ami a legritkábban alkalmazott mód 0.7 százalék, illetve 3.6 százalék. Elmondható tehát, hogy a megváltáshoz képest a többi megszüntetési mód alkalmazása, ha nem is elhanyagolható, de szűk körű.

A főbb sarokpontok

A megváltással történő megszüntetés főbb sarokpontjai a teljesítőképesség, a megváltási ár és az ingatlan forgalmi értéke. A bíróságok a megváltási árra vonatkozó teljesítőképesség (ennek hiánya a kereset elutasításához vezethet) meglétét rugalmasan, az adott ügy sajátosságai figyelembevételével állapítják meg.

A teljesítőképesség. tehát annak igazolása, hogy a megváltási ár megfizetésére a fél képes, nem azt jelenti, hogy a feleket biztosítékadási kötelezettség terheli; nem bizonyítani, csupán valószínűsíteni kötelesek a teljesítőképesség meglétét – mutatott rá dr. Kovács Ákos.

A bíróságok e körben elfogadják az ügyvédi, esetleg bírói letétet, a bankszámlakivonatot, ritkább esetben a munkáltatói igazolást vagy a hozzátartozónak a megváltási ár kifizetéséhez ígért anyagi támogatásáról szóló nyilatkozatát. Amennyiben a bíróság az eljárást befejező határozatában alternatív rendelkezéssel szünteti meg a közös tulajdont (a bíróságok mindegy harmadánál élő gyakorlat), tehát pl. a megváltási ár meg nem fizetése esetére másodlagosan árverési értékesítésről rendelkezik, úgy a teljesítőképesség vizsgálata természetesen mellőzhető.

Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a megváltási ár meghatározására a tulajdonközösség megszüntetése idején érvényes forgalmi érték irányadó. Az más kérdés, hogy milyen módszerrel állapítják meg erre az időpontra vetítve az ingatlan forgalmi értékét. A bíróságok többségében a per alakulásától függően a felek valamelyike által előadott forgalmi értéket veszik alapul, ha azt a máik fél nem vitatja.

Igazságügyi szakértő kirendelésére ennek hiányában kerül sor, feltéve, hogy ez nem történt meg a pert megelőzően. (A Barkassy Grünfeld Ügyvédi Iroda szakértője sorozatának második részében bővebben foglalkozik az előzetes bizonyítás jogintézményével – a szerk.)

A forgalmi érték megállapításakor a legjelentősebb problémát egyébként az időszerűség jelenti. A szakértői vélemények nem ritkán tartalmazzák azt is, hogy a szakvélemény meddig „hatályos", sőt arra is van példa, amikor a szakértő az „ítélethozatalkor várható" értéket véleményezte. Előfordul, hogy akár az elsőfokú, akár a másodfokú bíróság a szakvélemény aktualizálását rendeli el.

Arra vonatkozóan előírást sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szabály nem tartalmaz, hogy a szakvélemény milyen időkorlátok között használható fel. Azt a bírói gyakorlat alakította ki, hogy általában egy évig elfogadható a forgalmi érték meghatározása. Mindamellett az a helyes eljárás, amelyben a bíróság a tárgyalás berekesztése előtt az ingatlan forgalmi értékét aktualizálja.

Az árverési értékesítés

Dr. Kovács Ákos szerint a megváltás mellett a második leggyakrabban alkalmazott mód az árverési értékesítés. A törvény szerint, ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, vagy a természetbeni megosztás jelentős értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani [Ptk. 5:84.§ (2) bek.].

Ahogyan a megváltásnál a megváltási ár, úgy az árverésnél az árverési vételár meghatározása központi kérdés, az ítélet kötelező tartalma, tehát a bíróság erről hivatalból rendelkezik, akként, hogy azt az ingatlan forgalmi értéke alapján, azzal azonos összegben minimumárként határozza meg. A végrehajtás során, e limitár lesz az az összeg, amely analóg az ingatlan-végrehajtás esetén alkalmazott becsértékkel, az árverés során a kikiáltási árral [Vht. 147.§ (1) bek.].

Nem kizárt, hogy kérelemre ezt az árat a végrehajtást foganatosító bíróság növeli, a csökkentése azonban gyakorlatilag kizárt. A végrehajtó tehát nem szállíthatja le az árat, a végrehajtást elrendelő bíróság is csak akkor, ha ebben a felek megállapodtak és a legkisebb vételár alacsonyabb összegben történő meghatározását közösen kérik.

A bíróságnak az árverési vételár meghatározása mellett hivatalból rendelkeznie kell arról is, hogy a vételár a tulajdonostársak között miként kerül felosztásra. Alapesetben ez igazodik a tulajdoni hányadok mértékéhez, de számos olyan körülmény létezik, ami az ettől történő eltérést indokolja, pl. a tulajdonostársak ráfordításai, illetve, az ezzel kapcsolatos egymással szembeni beszámítási igényük, vagy akár az ingatlannak abból fakadó értékcsökkenése, hogy az árverezés után is az ingatlanban marad az egyik volt tulajdonostárs, miáltal az csak lakottan árverezhető.

Ezt az értékcsökkenést a lakásban maradó fél köteles viselni, így a befolyt árverési vételárból őt kevesebb illeti meg. Az ingatlanra egyébként bármelyik tulajdonostárs is árverezhet, illetve a tulajdonostársakat az árverés során is megilleti az elővásárlási jog. A tulajdonostársak az árveréssel felmerülő végrehajtási költségeket a tulajdoni hányadaik arányában viselik.

Forrás: Dreamstime

Az árverési értékesítés – minthogy eredeti jogszerzésnek minősül – az ingatlant terhelő jogok közül nem érinti az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett telki szolgalom, közérdekű használati jog, haszonélvezeti jog, valamint bejegyzés nélkül is a törvényen alapuló haszonélvezeti jog tényét, azaz e jogok változatlanul fennmaradnak, a követelés biztosítására bejegyzett jelzálogjog azonban az árveréssel megszerzett ingatlant nem terhelheti.

A társasházzá alakítás

Ez a bíróságok által legritkábban alkalmazott „megszüntetési" mód, mely nem eredményezi a tulajdonközösség teljes és mindenre kiterjedő felszámolását, hanem tulajdonképpen átalakítja azt, hiszen elrendelése esetén az épületnek csupán meghatározott részei – elsősorban a lakások – kerülnek külön tulajdonba, míg az épület egyéb részei és a telek közös tulajdonban maradnak. Ez a megoldás a közös tulajdoni rendből átvezet egy dologi és szervezeti értelemben is szabályozottabb más típusú közös tulajdoni rendbe.

A törvény szerint az ingatlanon fennálló közös tulajdon – ha a társasház létesítésének feltételei egyébként fennállnak – az ingatlan társasházzá alakításával is megszüntethető. Ha a közös tulajdont társasházzá alakítással a bíróság szünteti meg, a társasház alapító okiratát a bíróság ítélete pótolja [Ptk. 5:84.§ (5) bek.]. Ez a szabály azonban nem értelmezhető úgy, hogy a törvény alanyi jogot biztosít a kérelmező számára e megszüntetési mód tekintetében, azaz a bíróság akkor sem köteles a közös tulajdon társasháztulajdonná való átalakításáról, ha egyébként ennek műszaki és jogi feltételei fennállnak.

Ez a „megszüntetési" mód, tehát továbbra is sajátosnak mondható, annyiban, hogy míg a másik három megszüntetési mód között egyértelmű sorrend állítható fel, addig, ha ez, a törvényben negyedikként megjelölt „megszüntetési" mód felmerül, esetileg megelőzheti az árverési értékesítést, de célszerűen a megváltást is – húzta alá végezetül a Barkassy Grünfeld Ügyvédi Iroda szakértője.