Bentlakási kötelezettség otthonteremtési támogatás esetén

otthon család
Vágólapra másolva!
Amennyiben nem teszünk eleget a bentlakási és igazolási kötelezettségnek, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt és bentlakási kötelezettség megszegése visszafizetési kötelezettséggel is járhat – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Új lakás építése és vásárlása esetén a támogatott személyt és azon gyermeket, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igénybe vették úgynevezett bentlakási kötelezettség terheli – fejtette ki dr. Gombolai Éva.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben CSOK igénybevételével gondoskodunk lakhatásunkról, a családi otthonteremtési kedvezmény utolsó részfolyósítását követően 10 évig életvitelszerűen az új lakásban kell laknunk.

Erre tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény utolsó részfolyósítását követő 90 napon belül be kell mutatni a hitelintézet számára a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, mely igazolja, hogy a családi otthonteremtési kedvezménnyel épített új lakás mindazon személyek lakóhelye, akiknek együttköltözésére tekintettel a családi otthonteremtési kedvezmény folyósítása történt.

Amennyiben nem teszünk eleget a bentlakási és igazolási kötelezettségnek, a hitelintézet tájékoztatja erről a kormányhivatalt.

Egyes esetekben mégsem minősül kötelezettségszegésnek, ha a bentlakás nem teljesül.

Ilyen eset, ha

a) a gyermek a tanulmányai folytatása miatt átmenetileg elköltözik

b) a támogatott személyt vagy a gyermeket, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, egészségi állapota miatt tartósan egészségügyi intézményben kezelik,

c) ha a támogatott személy és a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, a támogatott személy munkavállalására tekintettel – indokoltan – legfeljebb öt évig az új lakás elhelyezkedése szerinti településtől eltérő településen tartózkodik,

d) ha a támogatott személy vagy a gyermek, akire tekintettel a családi otthonteremtési kedvezményt igényelték, közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen nem az új lakásban lakik,

e) vagy ha a támogatott személy letöltendő szabadságvesztés büntetését tölti.

Forrás: Shutterstock

A nagykorúvá váló gyermek ugyancsak minden következmény nélkül elköltözhet.

Végül kivételt jelent az az eset is, amikor a támogatást igénybe vevő személy köteles a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni a foglalkoztatásra irányuló jogviszony fennállása alatt.

Egyéb esetekben a bentlakási kötelezettség megszegése visszafizetési kötelezettséggel is járhat – figyelmeztetett végezetül a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

https://das.hu/

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!