Visszatér pár napra a jóságos Atomic Kitten

Vágólapra másolva!
Az Atomic Kitten hölgytrió január 3-án visszatér egy rövid időre, ekkor jelentetik meg a Cradle című kislemezüket, jótékonykodás végett.
Vágólapra másolva!

A dal, mely eredetileg a Right Now című albumon szerepelt, most újrakevert verzióban, új énekhanggal kerül a boltokba. Liz McLaron, Natasha Hamilton és Jenny Frost ezzel csatlakozik egy kampányhoz, mely olyan gyerekeknek segít, akik AIDS által sújtott területen élnek Malawiban, Zambiában és Etiópiában.

Jenny Frost és Liz McLaron hivatalosan is jótékonysági szervezetek utazó nagykövetei, ők a közeljövőben Zambiába is elutaznak, hogy személyesen segítsenek. Előbbi énekesnő közölte, hogy már igencsak várja az együttműködést: "Remélem, hogy a zambiai utazás egy életre szóló élmény lesz. Találkozhatok olyan gyerekekkel, akik közvetlen kapcsolatban állnak az AIDS-szel, és tudom, hogy azért leszünk ott, hogy segítsünk nekik" - magyarázta.

Forrás: Red Dot

"A HIV vírussal vagy az AIDS-szel veszélyeztetett gyerekeknek, akik olyan országban élnek, mint Zambia, nagyon nehéz az életük. Ez egy kiváló alkalom, hogy csatlakozzunk a World Vision kapányához" - tette hozzá McLaron.

A brit lánycsapat a Take That, a Boyzone és a Spice Girls sikerei után alakult 1999-ben és a Right Now és a See Ya című dalaik hamar slágerek lettek, előkelő helyre kúsztak fel az európai listákon. Első nagylemezüket 2001-ben adták ki, legutóbbi albumuk a tavaly megjelentetett Ladies Night.