Justin Timberlake újságírónak áll

Vágólapra másolva!
A fiatal énekes nem kisebb színészek, mint Morgan Freeman vagy Kevin Spacey oldalán szerepel majd az Edison című thrillerben, amelyben újságírót alakít.
Vágólapra másolva!

Justin Timberlake élete első filmszerepére készül. Az énekes az Edison című thrillerben debütál majd, amelyben olyan neves színészek lesznek a partnerei, mint Morgan Freeman, Kevin Spacey vagy LL Cool J.

Britney Spears egykori szerelme újságírót alakít majd, aki egy topsztori reményében az államügyész speciális nyomozói és egy zugíró mellé szegődik, akik korrupcióval vádolt rendőrök egy csoportját próbálják leleplezni.

Timberlake számos ajánlatot kapott már különféle filmstúdióktól, 2000-ben szerepelt is a Disney Model Bahavior című tévéfilmjében, de mozifilmben még sosem játszott.

A Millennium Films és az Emmett/Furla produkciós cég égisze alatt készülő filmet március 8-án kezdik forgatni a kanadai Vancouverben. Rendezője a tévés forgatókönyvíró David Burke lesz, aki Justinhoz hasonlóan most először próbálja ki magát a filmszakmában.