Neil Young: Chrome Dreams II
Várakozások: A "legamerikaibb" zenét játszó kanadai, az idén 61 éves Neil Young már a hatvanas évek derekán feltűnt a hippis, folkos Buffalo Springfield soraiban (ajánlott hallgatnivaló a 1967-ben megjelent, nagyszerű Again), a zenekar feloszlása után pedig csatlakozott az egykori Buffalo Springfield, Byrds és Hollies tagok által életre hívott Crosby, Stills & Nash névre keresztelt supergrouphoz, amely végül így, Younggal kiegészülve aratta legnagyobb sikereit. Az új formáció révén a legnagyobbak közé emelkedett énekes ezzel párhuzamosan megkezdte szólókarrierjét is, ekkoriban, azaz a hetvenes évek elején-közepén készült nagylemezei (mint a Harvest vagy az After the Gold Rush) máig etalonnak számítanak, állandó szereplői a szaklapokban rendre megjelenő, minden idők legjobb lemezeit rangsoroló listáknak. Young pedig azóta is igen aktív, termékeny és ami a legfontosabb, megbízható dalszerző; legyen szó visszafogott countryról illetve folkról, régivágású R&B-ről vagy akár hangos, torzított-gitáros kirohanásokról, majd' minden esetben példásan hozza a szintet. Legutóbb egy fiatalosan heves és dühös rocklemezzel jelentkezett, a George W. Bush-iraki háború-Katrina hurrikán témaköröket lendületes protest-rock'n rollal körbejáró Living With War után pedig alig egy évvel már itt is az új album.
Eredmény: Ha nem is gyakran, de megesik, hogy egy zenekar vagy előadó - akár több évtized után - elkészíti egy korábbi sikerlemezének a folytatását, nemritkán harmadik részét; a példák számosak (és sokszor sajnos kiábrándítóak), ennyiben nem is lenne túl izgalmas Neil Young aktuális lemezének címe után biggyesztett kettes. Ezúttal viszont annyiban érdekesebb a helyzet, hogy a Chrome Dreams 1977-ben készült 'első része" nemhogy nem lett sikerlemez, hanem végül meg sem jelent, jóllehet néhány dal az énekes későbbi albumain azért felbukkant. És, hogy még tovább bonyolítsuk; bár az új anyagon helyet kapott három, korábban rögzített, de mindezidáig kiadatlan dal, ezek egyike sem a klasszikus Chrome Dreams-ről maradt az utókorra. A kicsit szentimentális, szájharmonikás country-ballada, a Beautiful Bluebird egy kis híján fiókba került - majd újragondolt verzióban mégis megjelent - countrylemez maradéka, az egyszerű, gyakorlatilag egy pergődobra és egy bendzsóra hangszerelt Boxcar egy másik, soha el nem készült albumról került át ide, a tizennyolc perces Ordinary People pedig majd húsz éves, régi koncertfavorit. Utóbbinál érdemes elidőzni, hisz maratoni hossza ellenére ez lett az első kislemez, és hallhatóan központi helyet foglal el az albumon; Springsteen-esen érzelmes, együtténeklős, kissé banális szövegvilágú dalról van szó, amely ilyen nagy dózisban talán fárasztónak tűnhet, de Young hiteles tolmácsolásában és egy pazar fúvósszekcióval megtámogatva valahogy mégis működik. A vadonatúj dalok pedig szintén nem okoznak csalódást; az Ordinary People tökéletes ellentétpárjaként is felfogható Dirty Old Man szándékosan hamiskás, primitív, sulizenekarosan amatőr és rozzant előadásmódjával együtt is nagyon szerethető, akárcsak a szintén a garázs-rock vonalon mozgó, de korántsem ennyire komolytalan Spirit Road, de aki nem a rock, hanem a country felől közelít Neil Younghoz, az szintén megtalálhatja a számítását.
Kiknek ajánlható: Mivel a lemez Young majd minden alkotói korszakából szemezget, még a szimpatizánsok is bátran nekiállhatnak. Rajongóknak pedig kötelező.
Olyan, mint: Minden idők egyik legeredetibb dalszerzője.
(SZSZCS)