81 éves korában meghalt Don Arden, aki a Black Sabbath, a Small Faces és az ELO menedzsere volt korábban, valamint Ozzy Osbourne feleségének, Sharonnak is az édesapja.

Az erőszakos, maffiát idéző tárgyalási módszerei miatt "a popzene Al Caponéjának" nevezett Don Arden 1926-ban született Manchesterben, eredeti neve Harry Levy volt.

Kezdetben énekesi ambíciókat dédelgetett, majd áttért a koncertek és turnék szervezésére, így Gene Vincent, Bo Diddley és Chuck Berry turnéinak ügyes-bajos dolgait is ő látta el, előbbinek a menedzsere is volt egészen addig, amíg egyszer a zenész kést nem rántott rá.

A hatvanas években a Small Faces menedzsereként történt meg vele a híres eset, hogy vetélytársa, Robert Stigwood megkísérelte lecsapni a kezéről a népszerű zenekart, mire Arden állítólag személyesen kereste fel Stigwoodot negyedik emeleti irodájában, majd kilógatta az erkélyről, és azzal fenyegette meg, hogy lehajítja onnét.

"El akarta lopni az én felfedezésemet, ami megbocsáthatatlan" - írta erről később önéletrajzában Arden. "Igen, valóban megfenyegettem, hogy ledobom az erkélyről, de az nem igaz, hogy a cipőjénél fogva kilógattam volna. Nem szennyeztem be a kezemet vele."

Egy másik esetben a Nashville Teens billentyűsét, John Hawkent fojtotta meg kis híján egy jogdíjvita kapcsán, és őt a második emeletről akarta lehajítani. Ezek a módszerek hamar tekintélyt szereztek Ardennek a zeneiparban: "A félelem lett a fegyverem, és én éltem is vele" - írta erről később a Keresztapa, aki a legtöbb istápolt előadójával általában pénzügyi vitákba keveredett.

1968-ban a birminghami The Move is az ő "istállójába" került, melynek feloszlása utáni utódzenekarai, az Electric Light Orchestra és a Wizzard is nemzetközi slágerek sorát produkálta. Ugyancsak birminghami volt a Black Sabbath, melynek szintén Arden volt a menedzsere, és amelyből 1979-ben kivált az énekes, Ozzy Osbourne.

A frontember azonban Arden lánya, Sharon "kezeibe került", aki előbb a menedzsere, majd a felesége is lett Ozzynak, amivel persze kiváltotta apja haragját is, aki egy alkalommal a kutyáját is ráuszította - ezt követően húsz évig nem beszéltek egymással.

Arden és fia, David ellen a nyolcvanas évek közepén eljárás is indult maffiamódszerei miatt, melynek végén utóbbit bűnösnek találták, apját viszont felmentették. Továbbra is menedzselte a Black Sabbath hanyatlóban levő karrierjét, miközben lánya igazi sztárt csinált Ozzyból.

2002-ben Arden bejelentette, hogy Alzheimer-kórja van, és kibékült lányával, fel is tűnve a The Osbournes néhány epizódjában. Múlt hét végén egy Los Angeles-i kórházban halt meg, 81 éves korában.