"Ami jó, el is múlik egyszer" - elhunyt Szabó Magda írónő

Egy hónapja még hagyta, hogy kilencvenedik születésnapja alkalmából ünnepelje őt az ország, lelkiismeretesen részt vett a tiszteletére rendezett ünnepélyeken, színházi bemutatón. Szabó Magda csupán másfél hónappal e kerek születésnap után, november 19-én hétfőn délután, olvasás közben örökre elaludt. Legtöbbet olvasott és legtöbbet fordított magyar írónkat veszítettük most el, ám amit Szabó Magda ránk hagyott, előkelő helyet biztosít számára az irodalmi emlékezetben: tőle kaptuk Kőnig tanár urat, Cilit, Jablonczay Lenkét és Rickl Máriát, Emerencet, Aterpatert és Tündér Lalát.

Már soha nem tudjuk meg, mi történt Dódival, miután elindult Bécsbe nyári szünidőre, hogy békélt meg végül a világgal, és hogyan veszítette el imádott testvérét, Cilit - ez hasít azonnal belénk, mikor meghalljuk a hírt: Szabó Magda kilencvenéves korában, otthonában békésen elszenderült. Egy hónappal ezelőtt, a születésnapi ünneplések alkalmával készített interjúkban azt ígérte, még megírja az Ókút-tal és a Régimódi történet-tel kezdett, és a Für Elisé-vel folytatott családi krónikát.

Azt mondta, fejben már megvan a folytatás: "Ha volna időm, iderendelném a gépírót, bediktálnám neki. Körülbelül két hét kellene rá. De hát erre még egy kicsit várni kell." Azt tervezte, az egyetemi évekről fog szólni, bécsi szerelméről, egy majdnem megkötött házasságról és arról, hogyan ismerte meg aztán későbbi férjét, a szintén író Szobotka Tibort. A regény egyes fejezetei meg is íródtak, de a befejezés a Régimódi történet televízió-változata miatt halasztódott. Többször hangsúlyozta, hogy sok dolga van még: "nem szeretnék még meghalni, szeretném még megtenni mindazt, amit Isten elvár tőlünk" - mondta egy interjúban. Most mégis búcsúznunk kell tőle. Halála méltó volt életéhez: szeretett társaságban, gyermekkorától kezdve imádott könyvei között érte a halál. Egy hónappal ezelőtt az egész ország ünnepelte - és most az egész ország gyászolja.

Regényeiből csakúgy, mint nyilatkozataiból ismerjük azt a mély hitet, amely végigkísérte életén - és bizonyára átsegítette a halálon is. "Mint minden kálvinista ember, tudom, hogy ami jó, el is múlik egyszer. Nem szeretném, hogy elmúljon, pedig el fog múlni, egészen biztos. Nem maradok mindig itt"- mondta másfél hónapja.

Élete utolsó éveiben szülővárosa, Debrecen, illetve Budapest között osztotta meg idejét, főváros közeli otthonában egyedül lakott kutyái, macskái, madarai társaságában, de haza is sokszor járt, családja régi házába. Október 5-én töltötte be kilencvenedik évét, és a születésnap kapcsán egymást érték a köszöntések, ünneplések. Az írónő számos felkérésnek tett eleget: szülővárosában a Csokonai kollégiumból való kicsapatásának történetét elmesélő A macskák szerdája színházi bemutatójával és egy virtuális kiállítással köszöntötték, a fővárosban Hiller István tisztelgett előtte, Sólyom László kitüntetést adományozott neki, Szatmárnémetiben pedig Az ajtó című regény Bereményi Géza által színpadra írt és rendezett előadásával ünnepelték Szabó Magdát. Talán jobb lett volna, ha nem ünnepeljük őt annyira lelkesen: a rendezvények kötött menetrendje és a rá irányuló figyelem valószínűleg kimerítették az amúgy jó egészségnek örvendő írónőt.

Ha a kapott elismeréseket akarjuk számba venni, hosszasan kell sorolnunk a kitüntetéseket, hiszen Szabó Magda számos díjjal büszkélkedhet: 1959-ben a tíz évvel azelőtt visszavont Baumgarten-díj helyett József Attila-díjat adományoztak neki, 1972-ben ismét megkapta ezt a kitüntetést, 1978-ban már Kossuth-díjjal jutalmazták. 2001-ben Corvin-lánc kitüntetést kapott. 2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díj külföldi regényt jutalmazó változatát Az ajtó című regényéért, ugyanabban az évben Prima Primissima-díjat kapott. Idén a Katalin utca című művéért a legjobb európai regény jutalmazására alapított, szintén francia Cévennes-díjat kapta meg. Most októberben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át az írónő. Rengeteg elismerés övezte őt, kilencvenévesen is a magyar irodalom nagy tudású dámája volt - de nem kitüntetéseiért szerettük őt elsősorban, hanem csodálatos figuráiért, akikkel benépesítette a magyar irodalmat.