Az amerikai zenekar már több mint egy évtizede dolgozik új korongján, s a pletykák szerint a maximalista Axl Rose most elégelte meg a munkát.
Két hete szárnyra kapott az a hír, hogy még karácsony előtt elvégezték az utolsó simításokat is az albumon, de akkor még ezt nem erősítette meg sem az együttes, sem pedig a kiadó.
Az énekes menedzsere, Beta Lebeis tegnap közölte a hírt a Metal Hammerrel, mely szerint tényleg kész a Guns-lemez, s hozzátette, hogy ez már nyílt titok volt egy ideje, és "mindenki tudott róla". Az információk szerint ezúttal a lemezcég akadályozza a korong azonnali megjelentetését, ugyanis még nem teljesen egyértelmű, hogy a Universal melyik leányvállalata adhatja ki a friss anyagot. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy nem az eddigi G'N'R-albumokat jegyző Geffen fogja megjelentetni a Chinese Democracy-t.
Axl Rose egyelőre még a lemez megfelelő promóciójáról sem tudott megegyezni a céggel, de a tárgyalások előbb-utóbb talán sikerre vezetnek. Egyes értesülések szerint a probléma alapja az, hogy a kiadó már annyi pénzt fektetett a lemezbe, hogy annak megtérülése a fizikai megjelenéssel nem kivitelezhető, mivel egyre kevesebben vásárolnak CD-t.
Axl Rose jelenleg is tárgyal ezekről a kérdésről a kiadóval, de ha sikerül megállapodniuk, akkor minden akadály elhárul, hogy tizenöt év után új nagylemezzel jelentkezzen az egykor szebb napokat megélt zenekar. A metálzenei szaklap értesülése szerint legkorábban nyár folyamán kerülhet a boltok polcaira a régóta várt korong.