Sir Terry kikacsint Korongvilágból

2009.02.23. 19:14

Hasonló kultusz alakult ki körülötte, mint honfitársnője, J. K. Rowling körül, csak az ő regényeiből kevesebb filmet forgattak. Mindamellett ő az Egyesült Királyság második legolvasottabb szerzője. Terry Pratchett írót február 18-án a Buckingham Palotában az irodalom terén tett munkássága elismeréseként lovaggá ütötte II. Erzsébet brit királynő. A 61 éves, Alzheimer-kórral harcoló fantasy-szerző előtt mi is tisztelgünk. Kis pratchettológia azoknak, akik még csak most látogatnának el a Korongvilágra.

"Azért egyszerűbb írni egy fantáziavilágról, mert jobban alakítható a történethez, mint a valóság." Ez egy egész életút mottója. Terry Pratchett járt műszaki iskolába, volt sajtószóvivő és újságíró; tizenhárom évesen jelent meg az első novellája, amit közel negyven regény követett. Terry Pratchett szatirikus fantasy-regényei kicsit görbe, ám annál viccesebb tükröt tartanak a földi élet elé. Legismertebb műve a 37 regényből álló Korongvilág-sorozata, amelyben - Rowling világához hasonlóan - élnek varázslók, szörnyek és boszorkányok, és varázslóképző iskola is működik.

II. Erzsébet brit királynő 2009. február 18-án a Brit Birodalom Érdemrendje legmagasabb fokozatával tüntette ki az írót. "Nehezen tudom megemészteni a dolgot, és teljesen meg vagyok döbbenve, természetesen a szó jó értelmében. Persze, nagyon örülök" - mondta Pratchett a kitüntetésről. "Ez biztosan lenyűgözi majd az amerikai barátaimat, akik már az első kitüntetésem után Sirnek szólítottak, ami elég kellemetlen volt." (A Brit Birodalom Érdemrendje lovagrendnek ugyanis öt fokozata van, a legalacsonyabbat Terry Pratchett 1998-at kapta meg, de a Sir megszólítás csak a két legmagasabbat megkapóknak jár.)

Könyveit eddig 36 nyelvre fordították le, és közel hatvanmillió példányban keltek el világszerte. A brit Nagy Könyv-versenyen, a kedvenc száz regény listáján Pratchett ugyanúgy öt kötettel szerepelt, mint Charles Dickens - csak J.K. Rowling tudta letaszítani a legolvasottabb brit írónak járó trónról. Könyveiből rádiójátékok, színdarabok, képregények és számítógépes játékok készültek, és két televíziós filmet is forgattak egy-egy regényéből. Emellett ő az a szerző, akinek művei legtöbbször tűnnek el a boltokból és a könyvtárakból, de azon a listán is előkelő helyezést ért el (megelőzve még a Bibliát is), amely a legtöbbször újraolvasott könyveket rangsorolja.

Ennek ellenére nem tartozik az irodalmi elit kedvencei közé. A kritikusok sem a széles körben népszerű szerzőket nem kedvelik, sem a fantasy műfaja nem áll hozzájuk közel (habár a hasonló műfajban alkotott Tolkien megítélése jóval kedvezőbb). Ennek tudható be, hogy egyetlen rangosabb irodalmi díjat kapott csak (a Carnegie Medált 2001-ben). Pratchett azonban, mint azt egy interjúban elárulta, egyáltalán nem bánja ezt: ha választania kellene, hogy bestsellert ír, vagy egy díjnyertes könyvet, az előbbit választaná.

"El sem tudom képzelni, hogy egy ilyen műfaj szerzője rangos elismerést kapjon. De talán nem is baj, hiszen nem ez a cél" - mondta Pratchett, aki szívesebben kertészkedik vagy játszik számítógépes játékokat, mint jelenik meg partikon és felolvasóesteken.

Azt is nehezen emészti meg, hogy valaki az ő műveiből írja a szakdolgozatát: "Mindig meglep, hogy lelkes egyetemisták tanulmányozzák a regényeimet. Az azonban egy kicsit meg is rémiszt, hogy ezek után még le is diplomáznak, sőt van, aki alkalmazza is őket."

Szobamelótól a macskakalauzig

Kis Korongvilág Ki kicsoda

A'Tuin: A hatalmas teknős, akinek a hátán négy elefánt tartja a Korongvilágot.
A Halál: A hagyományos, kaszás entitás, aki segít az embereknek átkerülni a másvilágra. Meglepő módon, családja van, a lova pedig Muci névre hallgat. Nagyon kedveli a kiscicákat, és CSUPA NAGYBETŰVEL BESZÉL.
Poggyász: Varázserejű fából készült láda, ezernyi apró lábacskával, kutyahűséggel, és azzal a képességgel, hogy a belerakott koszos ruhákat kimosva-kivasalva lehet elővenni.
A Könyvtáros: Egykor ember, ám egy mágikus baleset következtében orángutánná változó varázsló. Benne van minden kalandban, szereti a romantikus mozgóképeket, a vicces színdarabokat, kocsmába pedig csak a földimogyoró miatt jár. Bár a szókincse kimerül az 'úúúk'-ban, valahogy mindig, mindenki megérti.
Széltoló: Korongvilág talán legtehetségtelenebb varázslója, akinek - bár rengeteg kalandban volt része - az egyetlen életcélja a túlélés. Egyetlen varázslatot sem tud, viszont nagyszerű a menekülésben.
Cohen, a barbár: A legnagyobb barbár hős, aki felett - sajnos - eljárt az idő. Már elmúlt kilencven, és még mindig jól forgatja a kardot, sőt a szüzeket is kész megmenteni, de igazán a meleg vizet, a jó fogakat és a puha vécépapírt értékeli.
Wiharvész anyó: Kostető egyik (és valószínűleg Korongvilág legjobb) boszorkánya. Sokszor szigorú, gyakran cinikus és nem nagyon szereti az újdonságokat, de mindig kész segíteni másoknak - még ha nem is túl lelkes ilyenkor. A hagyományos "boszorkánykodást" a misztikus jelekkel meg a pucér táncolással meghagyja a fiatalabbaknak, ő jobban kedveli "meggyőzni" az embereket arról, hogy igaza van.
(Mivel több magyar fordítás is van, a nevek eltérőek lehetnek - a szerk.)

Sir Terence David John Pratchett - barátainak és rajongóinak csak Terry - 1948-ban született, és bár sokkal jobban érdekelte a barkácsolás és a technika, már gyerekkorától falta a könyveket, és saját bevallása szerint a helyi közkönyvtár tett a legtöbbet szellemi fejlődéséért. Az első írása előbb az iskolai újságban, majd egy "rendes" magazinban is megjelent. Részint e sikerek, részint az, hogy egyre jobban körvonalazódott az ifjú Terry előtt, hogy író szeretne lenni, mindez arra sarkallta, hogy 17 évesen abbahagyja a tanulmányait, és újságíróként kezdjen el dolgozni. "Kellemes szobamelónak ígérkezett, és nehéz tárgyakat sem kellett emelgetni"- mondta erről később.

Első regénye, amely a Carpet People címet kapta, 1971-ben jelent meg (23 éves korában), és bár alig néhány kritikus írt róla, azok mind elismerően nyilatkoztak a könyvről. Pratchett ezután folytatta a szerkesztőségi munkát, később pedig egy energiaipari vállalat szóvivője lett (igaz, az írást sem hagyta abba), míg 1983-ban megjelent az első Korongvilág-regény, melyet a mai napig közel negyven másik kötet (köztük térképek, város- és tudományleírások) követett. Emellett gyermekkönyvek, macskakalauz és egyéb, fantasztikus regények is megjelentek tőle - magyarul is olvasható jó. Pratchett tavaly jelentette be, hogy az Alzheimer-kór egy különleges változatában szenved; népszerűségét azóta arra is igyekszik felhasználni, hogy felhívja a figyelmet a betegségre.

Paródia és mágia, nemcsak geekeknek

Pratchettet olvasni jó dolog: mintha egy szellemes, intelligens, szatirikus vígjátékot nézne az ember, sok-sok utalással és kikacsintással az olvasóra. A Korongvilágon alaposan megkapja a magáét Shakespeare és Szókratész, Faust és Conan, a barbár. A varázslókkal, szörnyekkel, sárkányokkal, boszorkányokkal és lovagokkal teli fantasy-világ nagyon is evilági: a meseszerű történetek valójában a turistáskodásról, a vallásról, az ókori Egyiptomról vagy Görögországról, sőt, Hollywoodról is szólhatnának, persze némi szatirikus csavarral - a szokásos megközelítéseket kifigurázva.

A Korongvilág-regényeket bárki élvezheti, nemcsak a szerepjátékos-geekek, akik sokoldalú kockákat dobálnak, fura rövidítésekben beszélnek, és a legnagyobb "fantasy-fogyasztónak" tartják őket. A Korongvilágon ugyanis mindenki talál magának valamit. Ha valaki még csak most ismerkedik Pratchett világával - vagyis annak a zsibongó képződménnyel, amely egy űrben úszó hatalmas teknős hátán álló négy elefánt által hordozott korongon fekszik -, készüljön fel a nyelvi humor és helyzetkomikum minden lehetséges fajtájára. Beszélő nevek, furcsa írásmódok, rejtett és nyilvánvaló utalások, humoros lábjegyzetek, melyek önmagukban is kerek kis történetek.

Hogy melyikkel érdemes kezdeni? Sokan A mágia színé-t ajánlják, ebben tűnnek fel először a "nagy" karakterek, mint Széltoló, a kétbalkezes varázsló, a csupa nagybetűvel beszélő Halál, a mágikus baleset során orángutánná változó Könyvtáros. A Kisistenek, a Piramisok és a Mozgó képek különálló történetek, melyek segítenek megismerni ezt a világot.

Az Őrség-ciklus a mocskos és bűzös, ám igen szórakoztató Ankh-Morporkba kalauzolja el az olvasót, míg aki szívesebben kalandozik "vidékies tájakon", annak a boszorkányokról szóló köteteket érdemes kézbe venni. Egyébként úgyis mindegy, mert aki egyszer ráérez az ízére, előbb-utóbb mindegyiket végigolvassa, sőt újraolvassa, hogy kitöltse a következő regény megjelenéséig tartó időt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK