Színe van meg anyaga - a Kistehén és az Intim Torna Illegál új lemezei

A Kistehén és a zenekar egykori tagjaiból alakult Intim Torna Illegál is új lemezt adott ki. Mindkét lemeznél központi kérdés, hogy megvan-e a zenekar identitása. Az egyik a káoszra szavaz, a másik a rockzenére. De hogy jön ide a Tankcsapda?

A Kistehén hamarabb volt mém, csak utána lett együttes, úgyhogy nem csoda, hogy ráégett egyfajta identitás illetve elvárás, amivel aztán Kollár-Klemencz László elég sokat küzdött a nyilvánosság előtt. Volt Melankolikus, aztán jött a szakítás, majd a 2010-es a Picsába az űrhajókkal! amolyan átmeneti lemez volt; azóta a briteknek Lazlo lett, a gazdasági punk. Mindezek után viszont az Elviszlek magammal című új lemezen a Kistehén ismét megtalálta a maga identitását. Ez mondjuk elég furcsa állításnak tűnhet, ha végigvesszük, mi minden keveredik ebben a zenében. Alapvetően k-európai alternatív rock, itt egy kis rockolással, ott melankóliával, sőt, cipőbámulós elszállásokkal, meg persze számonként különféle mértékű mulatós beütésekkel. Emellett egyes dalokban van beat, kuplé, elektronika, űrjazz, szörfgitár, egyebek. Arról nem is beszélve, hogy az Olyan izé vagy kb. úgy írható le, hogy egy csúfolódós gyerekdal azzal a fajta hiphoppal keverve, amilyennek ezt a műfajt elképzelheti az, aki utoljára húsz éve hallott rapet; plusz jamaicaias lüktetés, bluesos gitár, sőt, szájharmonika, szintibizgerálás. Úristen, micsoda káosz!

Káosz lenne, de valami igenis összefogja mindezt: valami nagyon vonzó, már-már a hanyagság határán táncoló lazaság. Ez persze legkönnyebben Kollár-Klemencz László előadásmódjában érhető tetten. Elég csak meghallgatni az Ezt is elviszem magammal klipdal elején azt a lalalázást, hogy halljuk és megértsük, hogy hogyan tud ez sok mindent összefogni, illetve akár azt is mondhatjuk, hogy megmenteni. Mert ez a lazaság olyan rokonszenves, hogy az ember inkább nem is kezd el gondolkodni azon, hogy honnan ismerős ez a lalalázós dallam, hanem rögtön vele dúdolja; és azon is túlemelkedik, hogy a verze eléggé a Quimby Unom című számát idézi. De benne van a lazaság az egész zenében. A szövegek látszólagos hányavetiségében ("A világvége / hangulat ellenére / merthogy új cipőm van / épp ezért minden reggel / úgy kelek fel / hogy jóóóó / színe van / meg anyaga"); és abban, hogy a zenekar olyan természetesen, mindenféle polír nélkül szólal meg, minden felhajtás nélkül gördül előre - anélkül, hogy mondjuk a sok apró szellemes ötletnek túl nagy feneket kerítenének a zenészek.

Emiatt aztán még az sem baj, hogy a tíz számból kevés emelkedik ki igazán (leginkább a cím szerint említett kettő), és minden stílusbeli változatosságuk ellenére eléggé egybefolynak. Hiszen ez egy tök jó kis hangulatlemez, és ez is akar lenni, nem slágergyűjtemény. B+ (RA) (szerzői kiadás)

"Az új Tankcsapdát hallgatod?" - kérdezte a mellettem ülő kolléga, miközben az Intim Torna Illegál: Kísérletcímű lemezét hallgattam a szerkesztőségben, és kicsit megkönnyebbültem, mert bennem is ez a hasonlat merült fel előtte, és ha valamit, ezt azért nemigen vártuk az egykori kistehenes zenészekből 2010 elején megalakult zenekartól. A még abban az évben megjelent első EP-ről, a Hipnotizőr királyról azt írtuk, "lendületes umcacca, amibe elég sok ska került, valamint kisebb mértékben cigányzene, reggae, ragga, nyomokban hiphop és egyebek." Az ezt követő év elején jött az első lemez, a Cirkusz, amely hallatán azt vettük észre, hogy "az umca-umca javarészt leolvadt, és helyette az egyszerű, lendületes, gitárvezérelt rocké lett a főszerep. de azért benne persze így is hopplá-hé és mulatós elem". És bár már a tavaly nyári interjúban is beszéltek a tagok arról, hogy a rockos-zúzós vonal áll most közelebb hozzájuk, azért ez a fordulat most mégis meglepő.

Nem szabad kifelejteni, hogy az ITI talán a legtervszerűbben építkező magyar zenekar manapság, amely igyekszik mindenre odafigyelni, az egyedi fellépő ruháktól kezdve a tudatos közönségépítésig, és a tagok szerint is legnagyobb erősségük az energikus élő koncertek. Az előző lemeznél, a Cirkusznál is azt vélelmeztük, hogy a dalok a koncerteken kelnek majd igazán életre, és ebből a szempontból a Kísérlet sem jelent komoly dalszerzői fejlődést - az album nagy részét lendületes, nem túl bonyolult rockszámok alkotják, melyekkel biztos meg lehet őrjíteni a szépszámú közönséget élőben. Márpedig az Intim Torna Illegál az elmúlt évek egyik, ha nem a legsikeresebb új koncertprodukciója, amely sikerrel hasznosítja a külföldi koncerttapasztalatokat és a kistehenes múltat, és úgy tűnt, megvan a saját hangja is - mégis hogy jön most ide a Tankcsapda? Nekem személy szerint fogalmam sincs, de az új lemezen a csak nyomokban fellelhető umcaccázás és magyar alterrockos hatások mellett bizony a dalok többsége a Csapdát juttatja az eszembe.

Hallgassuk meg például a Dobj egy kötelet! című zárószámot, vagy az Eva Mendes című slágervárományos dalt, csukjuk be a szemünket, és próbáljuk meg nem azt képzelni, hogy Lukács Laci énekel - nem lesz egyszerű. Ez még önmagában nem bűn, hiszen mégiscsak a legnépszerűbb rockzenekarunkról van szó, amely biztos az utánuk jövők közül is sokat befolyásolt - na de az ITI messze nem egy gimis zenekar. A szövegek és a számcímek alapján viszont inkább asszociálnánk a Kiscsillagra vagy esetleg a Quimbyre, miközben van szám, amiről a Supernem tekerős punkpopja is eszünkbe juthat. Úgyhogy még az is megfordult a fejemben, hogy a címadás egyáltalán nem véletlen, és ez az egész kísérlet valójában arról szól, ki veszi észre a poént - már ha egyáltalán van ilyen. Pedig amúgy maguk a dalok között vannak jobban sikerült rockdalok (a Holnap és a Hozzátok a nőket!), a már említett Eva Mendes és a Felhő fenn az égen refrénje rendkívül ragadós, viszont a két zárószám patetikus melodrámája az áthallásokat leszámítva sem áll túl jól az együttesnek - nagyjából ez a két végpont, köztük pedig szól a hangos, kemény, hangsúlyosan magyar, de karakter nélküli rockzene, amit a magyar fiatalok az együttes szerint szeretni szoktak. A kérdés csak az, hogy a lemezzel megnyert új közönségréteg lesz-e olyan nagy, hogy feledtetni tudja távozó csalódottakat, akik pont azt fogják hiányolni, amit szerettek ebben a zenekarban. C (IB) (Tom-Tom)