Kushad a VOLT Fesztivált betiltó hatóság

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi hatóság a kemping területén élő állatok védelme érdekében nem adott engedélyt a soproni rendezvény megrendezésére. A szervezők bíznak abban, hogy sikerül megoldást találni jövő keddig, amikor a fesztivál kezdődik. A VOLT szervezője az [origo]-nak azt mondta: kizártnak tartják, annak lehetőségét, hogy a fesztivál elmaradjon.
Vágólapra másolva!

Nem kapta meg a regionális környezetvédelmi felügyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő soproni VOLT Fesztivál; az indoklás szerint a rendezvény megtartása nem egyeztethető össze a terület védetté nyilvánításának céljával és indokával - írja csütörtöki számában a Kisalföld.

Lobenwein Norbert fesztiváligazgató csütörtökön közölte: egyeztetést kezdeményeztek a regionális zöldhatóság vezetőivel az engedély ügyében. Hozzátette: a fesztivál jövő kedden megkezdődik.

Az engedélyre azért van szükség, mert a terület a Soproni Tájvédelmi Körzethez tartozik, illetve Natura 2000 védelem alatt áll. A kedden kelt elutasító határozatot egyebek mellett azzal indokolták, hogy a vendégeknek kialakított kemping területén védett állatfajok is élnek, amelyeket zavarna a zaj és a tömeg, ráadásul "lehetnek olyan madárfajok, amelyeknek pótköltése zajlik". A tíz éve ugyanott megtartott rendezvényt követő helyreállítás pedig csak akkor lehet eredményes, ha utána a területet "több éven át nem veszik igénybe" - áll a lap birtokába jutott határozatban.

A határozatban hozzáteszik: a résztvevők biztonsága érdekében el kellene távolítani egy csertölgyet, és a kemping területén lévő fák száraz ágait, illetve elvégezni a menekülési és közlekedési útvonalakon fejlődő vörösgyűrűs som, fagyal- és vadrózsabokrok nyírását is.

Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál szervezője az [origo]-nak azt mondta: az elmúlt 3-4 évben ugyanettől a hatóságtól kellett engedélyt kérniük, és eddig minden évben meg is kapták azt. A szervező szerint a legfurcsább az egészben, hogy egyrészt tavalyhoz képest semmiben sem változott a fesztivál tervezett helyszíne, a színpadok elrendezése, másrészt pedig az, hogy a szerdán született hatósági döntésről nem a fesztivál szervezőit értesítették először, a sajtó előbb tudott az elutasító határozatról.

Forrás: MTI/Mohai Balázs
VOLT Fesztivál 2011

"Bizakodóak vagyunk, néhány nap még hátra van a fesztivál kezdetéig, egyeztetéseket kezdeményeztünk a hivatal vezetőjével. 2011-ben már közel jártunk ahhoz, hogy három évre kapjunk engedélyt a hivataltól, hiszen a szabályok betartása szerint működtünk. Ez csak azért nem valósult meg, mert egy esetleges új faj megjelenésére gondolva a hivatal évenkénti döntést lehetőségét tartotta fenn, bár szinte kizártnak tartották akkor, hogy ez a veszély fennállhat." - monda Lobenwein. A fesztivál előkészületei javában zajlanak, épülnek a színpadok. "Kizártnak tartjuk annak lehetőségét, hogy a fesztivál elmaradjon" - tette hozzá a szervező.

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségen az [origo]-nak azt mondták, hogy csak az igazgató kompetens nyilatkozni a kérdésben, ő pedig házon kívül van. Kérdésünkre, hogy mikor telefonáljunk vissza, azt válaszolták, nem tudják, hogy egyáltalán bemegy-e ma még a felügyelőséghez. Németh Zoltánt, a felügyelőség korábbi vezetőjét június elején váltották le az igazgatói posztról.

A fesztiválon olyan világsztárok lépnének fel, mint például a csúcson már rég túljutott Faith No More, a Röyksopp, vagy a rock 'n' roll őskövület Iggy Pop. A magyar könnyűzene szinte minden stílusa képviselteti magát a Brainstől a Tankcsapdán és a Pál Utcai Fiúkon át a Sopronból indult Deadcode dj-kig (részletes program itt).