Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Elárverezi "óriáshangszereit" a Punnany Massif

Kitöltendő!!! Kitöltendő!!! Kitöltendő!!! Punnany Massif-koncert
Punnany Massif-koncert
Vágólapra másolva!
A nyári koncerteken és az együttes Hétköznapi hősök című klipjében is látható „óriáshangszereket” árverezik. 
Vágólapra másolva!

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felemelését célzó zenepedagógiai módszer támogatásához nyújt segítséget a Punnany Massif. A zenekar idén nyáron az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál keretein belül adott exkluzív koncertet, ahol kiemelt szerepet kapott 10 hatalmas méretű hangszer.

Ez a trombita és a kék mikrofon is az árverés része. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Ezeket, a legújabb klipjükben, a Hétköznapi Hősökben (erről korábban itt írtunk) is felbukkanó színes hangszereket bocsátja most – jótékonysági céllal – árverésre a zenekar. „Az idei nyáron fontos szerepet kaptak a nagy, színes hangszerek a Hétköznapi hősök forgatásán Veszprémben, a Szigeten és a Parkban is. Arra gondoltunk, hogy az év végével még egyszer elővesszük ezeket, ezúttal azért, hogy olyanokon segítsünk, akiknek az életéből eddig kimaradt a zenélés öröme. Szeretnénk abban segíteni, hogy minél több hátrányos helyzetű gyerek kapjon esélyt a felemelkedésre. Ehhez azonban pénz is kell, ezért döntöttünk úgy, hogy elárverezzük a dekorációként szolgáló nagy hangszereket, a befolyó összeget pedig felajánljuk a Szimfónia Program javára” – mondta Felcser Rendben Man Máté.

2014. augusztus 16-án a Szigeten az összes felajánlásra került hangszert láthattuk a színpadon. Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Magyarországon a Symphonia Alapítvány által meghonosított venezuelai zenepedagógia módszer lényege, hogy a gyerekek megtapasztalják az együttműködést, közösséghez való tartozás és a kreatív önkifejezés élményét. A szakemberek szerint a program titka, hogy a közös zenélés sikerélményt ad, megvalósítható célokat tűz a gyerekek elé, és mindeközben rendszerességre szoktatja őket.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével elindított program keretében a zenetanárok hangszeres foglalkozásokat tartanak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek az ország legszegényebb részein. A kistelepülések iskoláiban óriási az érdeklődés, több helyen négyszer-ötször annyi diák jelentkezik, mint amennyire a szervezők előzetesen számítanak és amennyi diákkal a program keretében foglalkozni tudnak. A licitálás mellett a szervezők adományokat is várnak, s a cél az, hogy a befolyt összegből további 200 gyerek is csatlakozhasson a programhoz. Licitálni itt lehet, az adományokat pedig itt várják a szervezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről