Nincs luxusautó a fenekem alatt

2015.11.28. 19:31

Sokan csak azért posztolnak szelfiket a Keleti pályaudvaron a menekültekkel, hogy a barátaik megsimogassák a buksijukat – véli Pokorny Lia, akit a bulvárlapok folyamatosan próbálnak behúzni a csőbe, és megpróbálták hatalmas teleobjektívvel lefotózni a lakása ablakán keresztül. Beszélgettünk vele kislányokban az erotikát néző férfiakról és az élettől kapott lehetőségekről is.

  • A fájdalom jó tanító.
  • Meg akarjuk változtatni a párunkat, a gyerekünket, a barátunkat, a boltos nénit, de hiába.
  • Sokkal jobban szeret kirándulni és szalonnát sütni túrabakancsban, mint tűsarkúban bármit csinálni.
  • Senkit nem hibáztathat az esetleges bukásáért az, aki úgy döntött, jelentkezik egy tehetségkutatóba.
  • Elképzelhetetlen lett volna, hogy beálljon menetelni Dörner György eszméinek zászlaja alá.

Sokan hangoztatják, a kommersz színház kevesebbet ér a művészszínházaknál. Te a Centrál Színház társulatának tagjaként érzel távolságtartást a szakmától, a nézőktől?

Azt hiszem, igen, bár kevésbé találkozom olyan nézőkkel, akik másmilyen színházba szeretnek járni – bár persze hozzánk is járnak mindenevők. De a Centrál Színházba inkább kikapcsolódni jönnek az emberek. Olyan darabokat szeretnének látni, amiken nem kell megtörniük, amik miatt nem kell megemészteniük túlságosan a komfortzónájukon kívül eső dolgokat.

Ízlésről beszélek, nem a bóvlirólFotó: M.Schmidt János – Origo

Biztonságosan szeretnék átadni magukat az előadásoknak, és talán kevésbé vágynak meredekebb talajra, ahogyan nem raftingolni megy el az sem, aki hajókázni szeretne a tengeren. Ezzel nincs semmi baj. Meg kéne férnie egymás mellett sokféle ízlésnek – és most ízlésről beszélek, nem a bóvliról.

Milyen a jó, a nem bóvli szórakoztató színház?

Az egyik kulcs a darabválasztás, és ehhez Puskás Tamás, az igazgatónk nagyon ért; azt szokta mondani, az azért nem baj, ha egy előadásnak vannak nézői is. Nem olcsó történeteket választ: foglalkozzanak fontos témákkal, de azért meg is lehessen rajtuk könnyebbülni, legyenek felkavaróak és humorosak is. A kimondottan szórakoztató előadások a bravúrra épülnek, mint a Függöny fel! vagy a Ma este megbukunk.

És közben jólesik a Leenane szépé-t is játszani, viszont ha minden este azt kéne előadnom, tényleg belehalnék. Aki arra éhezik, hogy igazán felkavarják, azok számára ott van a Leenane, A kutya különös esete az éjszakában, a Jó emberek.

Jólesik olyan előadásokat is néznem, amelyektől potyognak a könnyeim - Pokorny Lia A kutya különös esete az éjszakában című előadásbanForrás: Centrál Színház

De észre kell venni, az emberek kevésbé szeretnének magukon dolgozni, ha egyszer ki is kapcsolódhatnak. Pedig szerintem az is nagyon fontos dolga a színháznak, és nekem jólesik olyan előadásokat is néznem, amelyektől potyognak a könnyeim, és amiken hetekig gondolkodom, mert szembesítettek valami fontossal. Persze lehet nevetni például A kutya különös esetén is: a nevetés is felszabadít benned valamit, és az is, ha mélyre hatol, amit látsz.

A kutya különös esetében egy anyát játszol, aki elhagyja az autista fiát, mert nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy elviselje az állapotát. Érdekes és szokatlan, hogy a darab nem kiáltja ki rossz anyának a karakteredet, és nem ítélkezik felette.

Néha olyan könnyen pálcát törünk mások felett, aztán a mi életünkben is adódnak túlfeszített helyzetek, amikor nem tudunk máshogyan lépni, csak rosszul vagy még rosszabbul. Azt mondják, önző dolog mindig magunkkal foglalkozni, pedig talán jobban működne a világ, ha ez emberek nem mindig a másikra, a másik hibáira koncentrálnának. Arra, hogyan kéne a másiknak megváltoznia ahhoz, hogy én boldog legyek.

Jobb lenne, ha mindenki őszintén szembenézne magávalFotó: M.Schmidt János – Origo

Meg akarjuk változtatni a párunkat, a gyerekünket, a barátunkat, a boltos nénit, és nem jövünk rá, hogy őket nem, csak egy embert tudunk megváltoztatni: magunkat. Jobb lenne, ha mindenki őszintén szembenézne magával, és feltérképezné, mik az erősségei, a gyengeségei, a hazugságai, a kényszerei, a játszmái, miért fut neki mindig ugyanazoknak a problémáknak. Jó lenne néha kicsit csendben maradni, és csak figyelni.

Persze vannak dolgok, amik mögé kollektíven oda kell állni. De azt érzem, sokan azért segítenek, azért szelfiztek a Keleti pályaudvaron a menekültekkel, hogy az ismerőseik a Facebookon virtuálisan megsimogassák érte a buksijukat – persze nem a tényleg értelmes posztokról beszélek. Ha segíteni akarunk, tegyük csendben a dolgunkat, és ne várjunk érte apró csemegéket.  Vetítjük magunkról, hogy mi milyen jók vagyunk, miközben tele vagyunk hazugságokkal, és amikor ítélkezni lehet a barátaink, gyerekeink felett, megtesszük, ahelyett, hogy megkérdeznénk, mivel tudnánk segíteni.

A színészeknek ilyen ügyekben mintát kell mutatniuk a nyilvánosság előtt?

Iszonyú nagy felelősség, ha nap mint nap sok ember elé állsz, mert elkezdenek figyelni az életedre is. A nyilvánosság nagy fegyelmet követel, de ez nekem jólesik: a fegyelemtől lesz az embernek tartása. Éppúgy példát kell mutatnom, ahogy a gyerekemnek is hiába mondom, rakjon rendet a szobájában, ha én rendetlen vagyok.

Szó sincs róla, hogy bárkit is nevelni szeretnék, de sokat dolgozom saját magamon, és igyekszem igent mondani az értelmes kampányokra. Nem akarom nagydobra verni, hogy „én bezzeg ott voltam”, de azt fontos jelezni, hogy „emberek, igenis jó érzés részt venni ilyen dolgokban”. De ha bármit kimondok, figyelek rá, hogy az mindig önazonos legyen.

Inkább leülök két-három barátommal, hogy megbeszéljük, mit lehetne valóban tenni - A Leenane szépe című előadásban Pogány JudittalFotó: Polyak Attila - Origo

A nyilvános politizálást azért kerülöm, mert nem értek hozzá, fröcsögni pedig nem szeretnék. Megpróbálok olyan dolgokban részt venni, amikről azt gondolom, tudok segíteni. De az az égvilágon senkinek segít, ha kiposztolok valamit a Facebookra, inkább leülök két-három barátommal, hogy megbeszéljük, mit lehetne valóban tenni: ételt gyűjteni, elmenni a monori romatelepre, kirándulni a miklósházi gyerekekkel.

Hogy érzed, mekkora figyelem irányul rád?

Fogalmam sincs. Hiába a színház az életem, mégis a televízió dobja meg mindig az ember ismertségét. De belülről ezt tényleg nem tudom megítélni, mert teljesen hétköznapi életet élek, nem járok partikra, mert nem igazán találom ott a helyem. Sokkal jobban szeretek kirándulni, és szalonnát sütni túrabakancsban, mint tűsarkúban bármit csinálni.  A víz kiver a celeb és a sztár szavaktól, és nem is jár velük semmi: nem a Rózsadombon élek, nincs luxusautó a fenekem alatt. Ugyanúgy pucolom az ablakot és csomagolom a gyerekemnek az uzsonnát, mint bárki más.

Nem akarok álszent lenniFotó: M.Schmidt János – Origo

Nem féltél, hogy ez megváltozik, ha elfogadod a Csillag születik felkérését a zsűritagságra?

Ez nagyon nagy harc. Először természetesen rögtön nemet mondtam a felkérésre. Féltem tőle, de nem akarok álszent lenni: eljöttem az Új Színházból, van egy gyerekem, fogalmam sem volt, hogy mi lesz velem. Szeretjük azt gondolni, a kereskedelmi tévében biztosan csak szörnyű gonosz emberek dolgozhatnak, de amikor az első visszautasítás után mégis találkoztam a producerekkel, kiderült, ez egyáltalán nem igaz.

Úgy döntöttem, kipróbálom, hogyan tudok egy ilyen helyzetben érvényesülni. Mert ahhoz, hogy valaki celebbé váljon, a televízión kívül arra is szükség van, hogy folyamatosan a bulvárlapokban szerepeljen. Nagyon kemény meccs volt elérni, hogy ez ne legyen így, hogy senkit ne engedjek be az életembe. Volt, hogy kinyitottam reggel pizsamában az ablakomat, és ott állt alatta valaki az utcán egy hatalmas teleobjektívvel. A lakásom előtt milliószor lefotóztak, és sokszor írtak hazugságokat azért, hogy behúzzanak a csőbe, és hajlandó legyek nyilatkozni nekik.

Kell a fegyelmezettség - A Csillag születik zsűrijébenrtlklub.sajtoklub.tv/Barsony Bence

Például lefotóztak egy férfikollégám mellett, amikor az egész társulat ment haza a szállodába a Keszthelyi Nyári Játékok egy előadása után, és ez meg is jelent a lapban. Majd megkerestek, hogy mióta járunk, mondván, ha nem nyilatkozom, ők majd megírják a maguk verzióját. Az ilyenekhez kell a fegyelmezettség, hogy kitartóan soha ne menjek bele a játszmákba.

A tehetségkutató műsorokkal szemben gyakran elhangzik az az érv, hogy a gyors sztárságot kínálják, a csúcsra segítik, de utána magára hagyják az embert, hadd szédüljön bele a magasságba.

Nem tudom, azt ígérik-e, hogy életük végéig a magasban tartják a győzteseket. De az tény: lehetőséget teremtenek arra, hogy a tehetségek főműsoridőben ország-világ szeme előtt nyilvánulhassanak meg. Hány olyan kollégám nem jut ekkora nyilvánossághoz, aki tehetséges, mint a nap! Senki nem gondolhatja, aki egy ilyen műsorba jelentkezik, hogy innentől fogva meg van oldva az élete, de egy lehetőséget mindenki kap. És senki nem kényszerít senkit, hogy jelentkezzen vagy bármit aláírjon.

Az igaz, hogy ez nem fokozatos siker, hanem hirtelen jön a semmiből. Mégis azt gondolom, aki már látott ilyen műsort, és úgy gondolja, ő is megpróbálja, az senkit nem hibáztathat. Mint mindenhez a showbusinessben, ehhez is kell egy idegrendszer, és tény, hogy ezt sokan nem tudják.

Mekkora egy zsűritag felelőssége?

Nekem az a felelősségem, hogy az adott helyzetben azt mondjam el, amit gondolok: ha tehetséget vagy legalább képességet látok, akkor arra reagáljak, ha nem látok, akkor arra. Sok inger éri az embert, de ugyanazt a figyelmet, ugyanazt az esélyt meg kell adnom a kilencvennyolcadik versenyzőnek is.

Mégiscsak csupa erotikaFotó: M.Schmidt János – Origo

Én gyerekeket nem szívesen engedtem tovább, mert egy gyerek esetében nehéz elvonatkoztatni attól, hogy mi lesz később a sorsa. Volt például egy tehetséges hastáncos kislány, de a hastánc mégiscsak csupa erotika. Furcsa volt, hogy férfiak így néznek egy kislányra, és ezt – nem őt, hanem a helyzetet – nem szerettem volna támogatni.

A Centrál Színház az ötödik társulat, amelynek tagja vagy. Nem hiányzik az állandóság, a nyugodtság?

Az egész életem a költözködésről szólt, hozzá vagyok szokva. Ahogy az ember öregszik, egyre nagyobb szüksége lesz a stabilitásra – de ami nem rugalmas, az törik. Tervezni úgysem lehet, hiszen azt sem tudod, mi fog történni, ha kilépsz egy ajtón. Úgyhogy megpróbálok minden helyzetre nyitottan és alázattal reagálni, és ha valami rettenetesen fáj, arra gondolok, ebből jól lehet tanulni.

Nosztalgikussá válik az ember, amikor elkezd az elmúlással foglalkozni - Stohl Andrással az Illatszertár című előadásbanForrás: Centrál Színház

A fájdalom jó tanító. Nem gondolom, hogy büntetéseket kapunk, inkább lehetőségeket, ami jó munkát végez rajtunk, ha nem tekintjük magunkat áldozatnak. Az elengedés korábban mindig könnyen ment nekem, de ahogy telik az idő, egyre nehezebb. Valahogy nosztalgikussá válik az ember, amikor elkezd az elmúlással foglalkozni.

Semmit nem köthetünk magunkhoz az életben; amit sikerül megtanulni abból, ami történik velünk, azt magunkkal visszük, de semmi nem a miénk: az emberek sem, akikkel út közben találkozunk, de még a gyerekünk sem. Csak saját magunk.

Légüres térbe kerültemFotó: M.Schmidt János – Origo

Hogyan vezetett az utad a Centrál Színházba?

Amikor eljöttem az Új Színházból, fogalmam sem volt, merre tovább, légüres térbe kerültem. A Beugrót akkor még a Centrál Színházban játszottuk, és amikor összefutottunk Puskás Tamás igazgatóval, megkérdezte: „Te most eljössz az Új Színházból?” „Igen.” „És mit csinálsz?” „Fogalmam sincs.” „Hát akkor gyere ide!” Nagyjából ennyi volt.

Fel sem merült benned, hogy az Új Színházban maradj, miután kinevezték az új igazgatót, Dörner Györgyöt (a pályázata szerint Csurka István társaságában)?

Nem. El se hittem, hogy egyik pillanatról a másikra véget ért az a korszak. Hogy hogyan tovább, azt nem tudtam, de hogy ezt nem lehet folytatni, az teljesen egyértelmű volt.

Színészként nyilván tudom magam függetleníteni attól, amit a színpadon játszom - A játékkészítő című előadásbanFotó: Polyak Attila - Origo

Miért?

Szakmai és ideológiai okok miatt is. Szakmailag teljesen értékelhetetlen volt Dörner György pályázata; elolvastam azt a tizenhét oldalt, nem is nagyon volt rajta mit minősíteni. És azt gondolom, a színház mégiscsak közvetít olyan értékeket, amik mögé be kéne állnom. Színészként nyilván tudom magam függetleníteni attól, amit a színpadon játszom, de attól nem, hogy a színház vezetői olyan eszméket hangoztatnak, amiktől rosszul vagyok.  Elképzelhetetlen lett volna, hogy beálljak menetelni e mögé a zászló mögé.

A jövő héten mutatjátok be a Sok hűhó semmiért című darabot a Centrálban. Be lehet vonzani a nézőket Shakespeare-rel egy szórakoztató színházba?

Képzeld el, amikor Shakespeare szóba kerül, mindenki lelkesedik. Azt veszem észre, soha nem megy ki a divatból, mert valami olyat tud, amitől mindenki felkapja a fejét. A vígjátékai tulajdonképpen egyszerű mesék szerelmesekről, jókról és gonoszakról, de ha az ember elkezdi felfejteni a rétegeiket, rájön, hogy ez alatt is van még valami, és még az alatt is, és így tovább.

Ha szavalunk, az borzasztóFotó: M.Schmidt János – Origo

Ez a sok pici titok olyan izgalmassá teszi Shakespeare-t, amitől nem tud elkopni, hiába van szó részben versben írt darabokról. Nem megterhelő hallgatni, inkább üdítő, öröm a fülnek.

Nehezebb versben írt sorokat hitelesen elmondani?

Nehezebb: nagyon be kell törni a nyelvünket, mert ha szavalunk, az borzasztó. Annyira kell tudnunk az egészet, hogy ezek a gyönyörű mondatok magától értetődően gördüljenek ki, és ne öblögetésként. Valódi gondolatokat kell közölnöm választékos nyelven, de úgy, hogy úgy tűnjön, másképp ezt nem is lehetett volna kimondani.

Mennyire kell elvonatkoztatnotok Kenneth Branagh filmjétől? Tilos volt újranéznetek?

Nem, Puskás Tamás rendező még meg is mutatta nekünk. Volt, aki azt mondta, meg sem akarja nézni, nehogy befolyásolja; de Tamás is máshogy szeretne csinálni egy csomó mindent, és amúgy sem lehetne ugyanúgy játszani, még ha akarnánk, akkor sem.

Azt éreztem, meg fogok őrülni - A Függöny fel! című előadásbanForrás: Rick Zsófi

Én játszottam a Függöny fel!-t az Új Színházban, és játsszuk most is a Centrálban: a próbák első két hete borzalmas volt; azt éreztem, meg fogok őrülni. De amikor már elkezdtük megszülni a saját figuráinkat, elképzeléseinket, ez magától megszűnt. A rendezőre kell figyelnem, partneremre kell reagálnom, más a díszlet, más a jelmez, más a fény is. Reprodukálni úgysem lehet. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK