Irodalmi díjat alapít a Libri

olvasás éjszakája
Vágólapra másolva!
Idén indul útjára a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban megalapított díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza.
Vágólapra másolva!

A Libri Csoport a kultúra elhivatott pártolójaként legfontosabb feladatának tartja az olvasás népszerűsítését, illetve az olvasás élményének átadását. Ennek részeként hozza létre a Libri irodalmi díjat, illetve az ehhez kapcsolódó Libri irodalmi közönségdíjat. A díjakat idén adják át először, de a tervek szerint minden évben odaítélik a legjobbaknak.

Forrás: Libri

A versenyben mindig a díj átadását megelőző évben megjelent, magyar szerzők által magyarul írt, első megjelenésű, szépirodalmi és tényirodalmi művek vehetnek részt, melyek hozzájárulnak a magyar kultúra jelenéhez, jövőjéhez, és valódi társadalmi hatással bírnak. A szabályzat szerint a versenybe csakis élő magyar szerző könyve kerülhet be.

2016-ban a meghatározásnak maradéktalanul megfelelő, 182 könyvet tartalmazó listáról egy majd

60 fős, neves közéleti személyiségekből álló szakmai bizottság szavaz

a neki leginkább tetsző öt könyvre. A felkérésnek eleget tett és a szavazást szívesen vállalta többek között Csányi Vilmos, Divinyi Réka, Gaborják Ádám, Gács Anna, Gárdos Péter, Iványi Gábor, Kuczogi Szilvia, Keresztury Tibor, Máté Gábor, Mérő László, Szvetelszky Zsuzsa és a Budapesti Fesztiválzenekar is.

Az így kialakuló 10-es könyvlistára szavazhat áprilisban az ötfős zsűri, és a közönség is.

Ötfős szakmai zsűri választja ki azt a könyvet, ami a Libri irodalmi díjat kapja meg, a közönségnek leginkább tetsző könyv pedig a Libri irodalmi közönségíjat kapja meg.

A zsűri tagjai:

  • Fullajtár Andrea
    Jászai Mari-díjas színész, a Katona József színház tagja
  • Szilágyi Zsófia
    Irodalomtörténész, kritikus, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke, egyetemi oktató
  • Bálint András
    Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
  • Károlyi Csaba
    Irodalomkritikus, író, szerkesztő, az Élet és Irodalom munkatársa, egyetemi oktató

A zsűri moderátora: Vitray Tamás, Kossuth-díjas újságíró, főszerkesztő, riporter, kiváló művész

A közönség áprilistól szavazhat a Szakmai bizottság által kiválasztott tíz könyvből álló listára, a Libri irodalmi díj és a Libri irodalmi közönségdíj ünnepélyes díjátadója pedig május közepén lesz.

A díjról, a 182 könyvről, a kiválasztottakról és nyertesekről minden információt megtalál itt:

http://www.libri.hu/irodalmi_dij/

https://www.facebook.com/librikonyvesboltok

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!