Albummal jelentkezik a Random Trip

Random Trip új lemez
Vágólapra másolva!
Új korszak kezdődik a népszerű improvizációs koncertsorozat életében: az alkotóműhely tagjai első lemezükön dolgoznak.
Vágólapra másolva!

A Delov Jávor (dob) és DJ Q-Cee (lemezjátszó, beatbox) vezetésével több mint hét éve működő örömzenélés a hazai zenészek krémjét vonultatja fel keddenként az A38-on. Eddig kizárólag a rögtönzésre építve zenéltek együtt a színpadon, most viszont elkészítik első lemezüket is.

Azért, hogy a közönségnek lehetősége legyen bepillantást nyerni a lemez létrejöttébe,

egy folyamatosan frissülő videoblog formájában követhető nyomon, hogyan születnek meg a rögtönzésből a dalok.

A videoblog a www.randomtrip.hu oldalon érhető el.

Az album első dala, a Free már el is készült, és egy klipet is forgattak hozzá Fábián Juli és Wolfie (Punnany Massif) közreműködésével, amely augusztus 9-én (természetesen kedden) debütál a Random Trip Lemezbeindító minifesztiválon a Budapest Parkban.

A koncert előtt egyórás kötetlen jammelés, workshop és beszélgetés keretén belül testközelből nézhetik meg az érdeklődők, hogyan születik meg egy dal előzetes próbák nélkül. Az ingyenes minifesztiválra különleges lineuppal várják a rajongókat: Fábián Juli, Wolfie, Lábas Viki, Járai Márk, MC Kemon, Szepesi Mátyás, Zentai Márk, Bata István, Szebényi Dániel és természetesen DJ Q-Cee és Delov Jávor zenél majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!