Meghalt a börtönben a Backstreet Boys atyja

Backstreet Boys BACKSTREET boys SQUARE FORMAT
The Backstreet Boys perform at Rexall Place in Edmonton, Alta., on Saturday, May 17, 2014. Codie McLachlan/Edmonton Sun/QMI Agency
Vágólapra másolva!
A Backstreet Boys és a NSync nevű fiúcsapat megalkotója 62 éves korában halt meg a börtönben, ahol a zenei menedzser 25 éves büntetését töltötte.
Vágólapra másolva!
A Backstreet Boys, 2014. május 17-én. Forrás: QMI Agency/QMI Agency Edmonton Sun/Codie Mclachlan

Lou Pearlman a kilencvenes években és a kétezres évek elején volt nagyon sikeres zenei menedzser. Ő találta ki Floridában 1993-ban és aztán futatta fel a világ legkelendőbb fiúbandáját, a Backstreet Boys együttest, de

ő volt az NSync az O-Town, az LFO és az Innosense menedzsere is.

Ez utóbbiban rövid ideig Britney Spears is énekelt.

A Börtönök Szövetségi Irodájának adatbázisa szerint a zenei producer pénteken halt meg, egyelőre nem tudni, hogy miben - írta meg Independent. Halálhíre után a zenészek és követőik a közösségi médiában emlékeztek rá.

– írta a Twitteren Lance Bass, a NSync énekese.

- mondta Aaron Carter (Backstreet Boys).

- emlékezett Chris Kirkpatrick (NSync).

Pearlmant egy határokon átívelő 230 millió fontos piramisjáték megszervezésével gyanúsították meg a kétezres években. Indonéziába menekült, de 2007-ben elfogták. Egy évvel később bűnösnek találták és 25 évnyi börtönbüntetésre ítélték. Leghamarabb 2029-ben szabadulhatott volna.