19:30, Nagyszínpad – Bastille (ismétlés)

2016.08.13. 16:20

A londoni székhelyű Bastille szekere igencsak jól megy: két éve ugyan Nagyszínpados koncerttel jelentkeztek a Szigeten, aztán jött egy VOLT Fesztivál headliner show, most pedig gyakorlatilag ők csinálták az egyik főbulit a Sziget első napján. Csak egy gond volt az egésszel: három éve nagyjából ugyanazt a bulit csinálják meg mindig, teljesen mindegy, mikor és hol zenélnek.

Először is szögezzük le: nagyon nehezen írok rosszat a Bastille-ról, mert az első albumuk óta hatalmas rajongójuk vagyok, nem nagyon tudnak olyan dalt kiadni, ami ne tetszene, és személy szerint ugyanazt a koncertet is képes lennék húszszor egymás után megnézni, ha Dan Smith énekel közben. Éppen ezért a show után átszellemült arccal, az ugrálástól kifáradva, fájós lábbal huppantam le a kollégák közé, kérdezvén, hogy nekik is ennyire tetszett ugye, amikor közölték, hogy igen, pont úgy, ahogy az előző két ugyanilyen show, amiket az elmúlt két évben toltak Magyarországon. 

A Bastille stílusának szerves része az, hogy nagyon figyelnek a videoklipjeik minőségéreFotó: Polyak Attila - Origo

És tényleg – a szeptemberben megjelenő, Wild World nevű albumukról játszott számokon kívül nagyjából minden ugyanolyan volt, mintha a 2014-es Szigeten lettünk volna.

Nem szűkölködnek dalokban

Pedig daluk bőven van, amik közül válogathatnának: ugyan albumuk eddig csak egy jelent meg (a bemutatkozó Bad Blood), akad egy feldolgozáslemezük is, az Other People's Heartache, ami ráadásul három részes, és olyan ismert számok vannak rajta, amiket a brit banda a saját szájízére remixelt, sokszor filmes részleteket is felhasználva. Úgyhogy nem az a baj, hogy nincs elég szám, amit játszani lehetne – egyszerűen valószínűleg ez a bevett forma, és nem is nagyon akarnak változtatni rajta.

Dan Smith lelket simogató hangja miatt engem ez mondjuk pont nem zavar, de el tudom képzelni, hogy akad, aki nem szeretné újra végignézni azt a koncertet, amit már két éve, vagy tavaly a VOLT-on már egyszer végigtombolt. A Bastille szerencséjére vagy rengeteg hozzám hasonló rajongó volt a közönség soraiban, vagy az emberek nagyon nagy része nem volt itt sem 2014-ben, sem tavaly Sopronban, mert a hangulat elképesztő volt, a színpad előtt pedig annyian voltak, hogy mindenki csak élére állítva fért el, ugrálni pedig csak úgy lehetett, hogy az egyből véletlen pogózássá is változott. A banda stílusosan a Bad Blooddal nyitott, de mentségükre legyen mondva, tényleg játszottak dalokat az új albumukról is, amelyek legalább annyira jók voltak, mint a régiek, csak néhány első soros überrajongón kívül még nem ismeri őket senki.

Az új albumról is kaptunk számokat, szerencsére ideális arányban a régiekkelFotó: Polyak Attila - Origo

Őket csak ne skatulyázza be senki

Nehéz egyébként megállapítani, hogy pontosan milyen műfajban is zenél a Bastille, a frontember gyakran ki is kéri magának, hogy bárki megpróbálja beszorítani őket egy skatulyába. A 2010 óta működő bandát elsősorban indie pop stílushoz szokták sorolni, de a dalaik gyakorlatilag minden stíluselemet visznek, amit Dan Smith írás közben kitalál rájuk. A Bastille ugyanis egy szólóprojektként indult, Smith később döntött úgy, hogy inkább csapatban folytatná a dolgot, a dalírást mégis még mindig magányos folyamatként éli meg. A siker hirtelen jött: az első kislemezből mindössze 300-at készítettek el 2010-ben, 2012-ben pedig már nemzetközi gigeket tudhattak magukénak.

Az együttes hozzáállásán szerencsére ez a hirtelen jött siker mit sem változtatott, még a 2014-es koncerthez képest sem változott semmit az attitűd a közönség felé, pedig akkor körülbelül harmadennyi ember előtt játszottak.

Dan Smit, a Bastille frontembereFotó: Polyak Attila - Origo

Smith ezúttal néhányszor magyarul is köszöntötte a közönséget, olyan szépen mondta ki a köszi „ö" betűjét, hogy elsőre fel sem tűnt, hogy nem a saját nyelvén beszél. Idén a Flaws című számukat a Sziget júliusban elhunyt nemzetközi koncertszervezőjének, Dan Panaitescunak ajánlották fel – ez az a minden koncerten eljátszott dal, amikor Dan Smith lemegy a közönség soraiba, majd felmászik a hangosító toronyba, és onnan énekel egy kicsit. Szép gesztus volt, bár lehet, hogy egy kicsit nyugodtabb dalt választhattak volna a megemlékezésre, mint mondjuk az ezután közvetlenül játszott Obliviont.

Homogén, de mégis jó

A koncertet szokásos módon a Pompeii című dallal zárták, úgy tűnt, hogy a közönség csak erre várt az egész idő alatt. Itt elszabadult a pokol, a tömeg ugrált, a lányok a fiúk nyakába ültek, és mindenki kántálta a jól ismert éé-o-éo éé-o-éo-t. Ha nem ismerném a bandát, valószínűleg ez az előadás ezzel a közönséggel akkor is tetszett volna – nem úgy, mint egyik kolléganőmnek, aki csak annyit mondott, hogy ismeretlenül nagyon homogénnek tűntek a dalok. Ez viszont már nem a koncertre kritika, hiszen azt az is elismerheti, hogy a Bastille tényleg odatette magát, aki nem ismeri a bandát.

Ha ön is megnézné, hogy milyen volt a koncert, online biztosan lesznek fenn videók róla – vagy jöjjön el jövőre a következő fesztiválra, ahol játszik a banda, valószínűleg ott is ugyanebben az élményben lesz része.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK