Kiderült, hogy miért dobta Tupac Madonnát

2017.07.05. 16:33

Egy kézzel írott levélből kiderül, hogy miért dobta az 1990-es években Tupac Madonnát. A rapper a börtönben, egy kitépett füzetlapra írta a levelet, amelyet hamarosan elárvereznek.

"Számodra az, ha egy fekete férfivel látnának együtt, nem veszélyeztetné a karrieredet, sőt, még nyitottabbnak és izgalmasabbnak látszódnál. De én úgy érezném a rólam kialakult kép miatt, legalábbis a legfrissebb tapasztalataim szerint, hogy cserben hagynám az emberek felét, akik azzá tettek aminek gondolom magam - magyarázza Tupac a szakítást a levélben, amelyet a TMZ szerzett meg.

Arról is ír, hogy sokáig halogatta a levél megírását, mert ő maga is kereste a válaszokat a kérdésekre. Elnézést kér Madonnától azért, mert nem volt olyan jó partner, mint amilyen lehetett volna, és hozzáteszi, hogy nem akarta megbántani. 

Tupac és Madonna kapcsolatáról sok pletyka keringettForrás: AFP/Getty

Később leírja, hogy a szakítás óta nagyon sokat változott spirituálisan és mentálisan is, de akkoriban nehéz volt számára, hogy egy híres szexszimbólummal legyen.

Újból felajánlom a barátságomat, ezúttal sokkal erősebben és összeszedettebben" - írja a levél végén. Majd arra kéri Madonnát, hogy vigyázzon magára, mert nem mindenki annyira értékes, mint amilyennek látszik.

Az írást a hónapban árverezik el, és százezer dollárnál kezdődik a licit, de várhatóan jóval többért fog elkelni. 

Madonna és Tupac Shakur kapcsolatáról régóta keringtek pletykák az NME beszámolója szerint, de az énekesnő csak 2015-ben erősítette meg, hogy együtt jártak. Egy David Letterman show-t idézett fel, amelynek 1994-ben volt a vendége, és arról beszélt, hogy akkoriban azért káromkodott olyan sokat, mert épp a rapperrel járt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK