100 év után kerülhet a helyére az egykori koncertműsor

Vágólapra másolva!
Bartókék Bécsben címmel a monarchia katonadalaiból rendez koncertet vasárnap a Hagyományok Háza a Zeneakadémiával közösen.
Vágólapra másolva!

Historikus hangverseny címmel 100 évvel ezelőtt Bécsben koncertet rendeztek Bartók és Kodály közreműködésével az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek régi és újabb katonadalaiból. A bécsi koncert sikerén felbuzdulva a műsort, az akkori Magyarország nemzetiségeinek katonadalaira is kiterjedően, Budapesten is meg szerették volna ismételni, de a korabeli körülmények miatt ez

nem jöhetett létre.

A Bartók eredeti koncepciójának megfelelő műsort 100 év után a Hagyományok Háza állítja színpadra október 7-én a Zeneakadémián Bartókék Bécsben címmel. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója azt mondta az M1 csatornán a koncertről, hogy az első világháborús helyzetben a korabeli magyar társadalom nem tolerálta azt, hogy a magyarországi nemzetiségek népzenéje is megszólaljon a koncerten. Ezért ahelyett, hogy Bartókot bízták volna meg a budapesti műsor összeállításával, mint ahogy az Bécsben történt, Kacsóh Pongrácot kérték fel a feladatra. Így

teljesen más műsor született, mint amit Bartók elképzelt.

A főigazgató azt is elmondta, hogy 100 év múltán szükségesnek látják, hogy Bartók igazát demonstrálva az általa tervezett, a velünk élt nemzetiségek népzenéjét is felvonultató hangversenyt megrendezzék. A koncerten elhangzanak a Bartók által tervezett, Bartók, Kodály Zoltán és Kodály Emma által készített feldolgozások, valamint eredeti népzene a Kárpát-medencéből.

Orbán Viktor a felújított Hagyományok Házánál - fotók

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön adta át a felújított Budai Vigadót. A kormányfő képeket is megosztott az eseményről a Facebook-oldalán. Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában „a saját kultúránkért folytatott harc" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán.

A Zeneakadémia Nagytermében fellép többek között Kelemen Barnabás, Kiss B. Atilla, Navratil Andrea, a Szent Efrém Férfikar és a Magyar Állami Népi Együttes zenekara Pál István „Szalonna” vezetésével. A főigazgató beszélt arról is, október 4. és 7. között egy négy napon át tartó rendezvénysorozattal ünnepelik meg, hogy visszaköltözhetett a Hagyományok Háza a megújult Budai Vigadóba. A programok között egyebek mellett lesznek táncelőadások, gyerekfoglalkozások, építészek által vezetett épületbejárások is.