Meghalt Coco Schumann német dzsesszzenész

Coco Schumann
Coco Schumann, 90-year-old German jazz musician, at the recording of the RBB television discussion program "Thadeusz" in Berlin, 12 January 2015. The show will be broadcast on 27 January 2015. Photo: Karlheinz Schindler/dpa - NO WIRE SERVICE-
Vágólapra másolva!
93 évesen meghalt Coco Schumann német dzsesszzenész. 1943-ban a a Ghetto Swingers nevű zenekarban kellett koncerteznie az SS tisztjei előtt, később pedig az auschwitzi haláltáborban az újonnan érkezők menetének és a munkába vonulóknak kellett zenélniük. A gettószvinger című önéletrajzi művéből musical készült. 
Vágólapra másolva!

Meghalt Coco Schumann német dzsesszzenész, gitárművész, aki a koncentrációs tábor túlélése után a szving egyik legnépszerűbb képviselője lett. Schumann

vasárnap 93 évesen Berlinben halt meg,

a hírt lemezcége, a Trikont közölte, a családra hivatkozva. A zenész a Coco Schumann Quartettel nemzetközi sikereket aratott, az elsők között kezdett elektromos gitáron játszani Németországban. Keresztény apa és zsidó anya fiaként, Heinz Jakob Schumann néven született 1924-ben.

A Coco becenevet egy francia barátnőjétől kapta,

aki nem tudta kiejteni az utónevét. Gyerekkorában maga tanult gitározni és ütőhangszereken játszani, még fiatalkorú volt, amikor berlini bárok és táncos szórakozóhelyek zenekaraiban lépett fel.

Coco Schumann a holokauszt egyik utolsó tanúja. Forrás: AFP/Karlheinz Schindler

1943-ban feljelentették és a theresienstadti gettóba szállították, ahol a Ghetto Swingers nevű zenekarban

kellett koncerteznie az SS tisztjei előtt.

Egy évvel később a zenekar tagjait az auschwitzi haláltáborba vitték, ahol az újonnan érkezők menetének és a munkába vonulóknak kellett zenélniük. Miután az amerikai csapatok 1945-ben felszabadították a lágert, Schumann Németországban maradt, neves német dzsesszmuzsikusokkal lépett fel. 1950-ben családjával kivándorolt Ausztráliába, ahonnan négy évvel később hazaköltözött. Der Ghetto-Swinger (A gettószvinger) címmel írt önéletrajzából készült musicalt 2012-ben mutatták be Hamburgban.