Vágólapra másolva!
Szőcs Petra Déva című alkotását először mutatják be Budapesten. A vetítés az Urániában lesz. A film a dévai gyerekotthon egyetlen albínójáról, Katóról szól.
Vágólapra másolva!

Szőcs Petra Déva című alkotását is levetítik az idei, sorban a 26. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon. A fesztivált két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben rendezik. A Dévát az Urániában nézheti meg a közönség, október 22-én, kedden lesz, 20 órától lesz a vetítés.

A film a dévai gyerekotthon egyetlen albínójáról, Katóról szól, aki a kamaszkor első nyarán ki akarja deríteni, hogy mennyit ér. Új barátot keres, csábítani próbál, majd átkot mond arra, aki nem szereti eléggé,

de ő is halálra rémül attól, hogy mire képes.

A Déva Szőcs Petra első nagyjátékfilmje. Világpremierje a velencei filmfesztiválon volt, novemberben a sevillai filmfesztivál programjába, az év elején Göteborgba is beválogatták. A rendező A kivégzés című rövidfilmjét – amely a Déva előzményének is tekinthető – a budapesti Friss Húson, majd a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában vetítették, Csoszogj úgy című rövidfilmje pedig 2016-ban szerepelt többek között Clermont-Ferrand-ban, Szarajevóban és a Friss Húson is. Mindkét film több nemzetközi díjat nyert.

Rendező: Szőcs Petra
Forgatókönyvíró: Szőcs Petra, Nagy V. Gergő
Producer: Fülöp Péter
Operatőr: Dévényi Zoltán
Vágó: Dunai László
A rendező munkatársa: Bodor Balázs


Szereplők:
Nagy Csengelle
Mohamed Fatham
Komán Boglárka
A gyerekszerepekben a Dévai Szent Ferenc Alapítvány növendékei láthatók.

A filmet először vetítik le Budapesten, a helyszín az Uránia mozi.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!