Demeter Szilárd: A magyar irodalom infrastruktúrájának megújítására kaptam megbízást

DEMETER Szilárd
Budapest, 2020. január 28. Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos 2020.január 21-én dolgozószobájában, ahol interjút adott az MTVA újságírójának. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Egyebek mellett a magyar irodalom és könyvkultúra infrastruktúrájának megújítását, valamint az anyanyelvi kultúrával foglalkozó intézményeknek közös otthont adó Magyar Nyelv Háza felépítését tűzte ki célul a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM) vezető Demeter Szilárd, akit januártól újabb két évre a nemzeti könyvtár, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztossá neveztek ki.
Vágólapra másolva!

A PIM főigazgatója első miniszteri biztosi kinevezését 2019 augusztusában kapta meg az emberi erőforrások miniszterétől, tevékenységét most még két évig folytathatja.

Az utóbbi fél évben végzett munkájáról szólva Demeter Szilárd elmondta: mostanra alaposan felmérte az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) struktúráját és helyzetét. Ehhez két szakértőt is felkért, akik könyvtárszakmailag és informatikai szempontból végeztek "mélyfúrást".

- fogalmazott Demeter.

A miniszteri biztos hozzátette: januárban azt a döntést készítette elő, hogy az OSZK-nak ne kelljen ideiglenes helyre költöznie végleges otthonának felépültéig,

hanem csak egyszer, egy új, a 21. századi igényeknek megfelelő, zöldmezős beruházás keretében épülő ingatlanban leljen új otthonra.

Az épület az illetékesekkel való egyeztetést követően javaslatuk szerint a leendő Déli Városkapu diákváros környékén kapna helyet. Mindez találkozik Ferencváros új polgármesterének az elképzeléseivel, ő is azt szeretné, hogy az OSZK a 9. kerületben kapjon új otthont, kormánydöntés azonban még nem született - jegyezte meg.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Demeter Szilárd hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nagy nóvuma a Magyar Nyelv Háza: az ingatlankomplexumban ugyanis az OSZK mellett helyet kaphatna a PIM (erről még folyik a szakmai vita a PIM-en belül), az Országos Színháztörténeti Múzeum, a Petőfi Irodalmi Ügynökség és minden olyan szakmai szervezet, amely az anyanyelvi kultúrához kötődik. A miniszteri biztos szerint így egységben lehetne megmutatni, micsoda világteremtő erővel bír a magyar nyelv, másrészt a több intézménybe szétszórt irodalmi hagyatékok is egy helyen válnának hozzáférhetővé. A Magyar Nyelv Házában ráadásul a mostani épületekből korszerű, 21. századi terekbe kerülhetnének a beköltöző intézmények kiállításai is.

- jegyezte meg.

Az OSZK most kiírt főigazgatói pályázatáról szólva elmondta:

- fogalmazott.

Mint hozzátette, a PIM által kezelt épületekben is szükség van nagy forrásigényű felújításokra, a nagyobb beruházások azonban várhatóan 2022 előtt nem kezdődhetnek el, ezért a következő időszakban saját büdzséből végzik el a kisebb munkálatokat.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Demeter Szilárd emlékeztetett arra, hogy feladatköre túlnyúlik az OSZK feladatkörén. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnökével felvetették például, hogy

a szervezet alakítson ki egységes szakmai álláspontot a régóta várt könyvtörvény ügyében,

ennek eredményét pedig a miniszteri biztos tolmácsolhatná a törvényhozók felé.

Megoldandó feladatként jelölte meg azt is, hogy a közgyűjteményi digitalizáció során előállt, hatalmas mennyiségű és roppant értékes adatvagyont a nagyközönség számára is strukturáltan közzétegyék, bemutatva a magyarság kulturális örökségét.

Mint felidézte, 2019 végén több előkészítő anyag is kiszivárgott, összevágva:

Hozzátette azt is, hogy a tervezett központ mára új nevet kapott, és pontosabban definiálták, miről szólna.

- közölte.

Demeter Szilárd elmondása szerint sok állami infrastruktúra működik párhuzamos rendszerekként, amelyekben mindenki védi a saját "várát", miniszteri biztosként azonban arra kapott megbízást, hogy a kortárs irodalom és könyvkultúra egységes infrastruktúráját alakítsa ki.

- jegyezte meg.

A PIM-ről szólva elmondta: beigazolódott, hogy az intézményben a legjobbak közé tartozó muzeológusok dolgoznak, akik elképesztően kreatív csapatot alkotnak. Velük sikerült kialakítani egy értelmes párbeszéden nyugvó munkát, főigazgatóként így tud többletfeladatokkal is foglalkozni.

- mondta el Demeter Szilárd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!