Szeretünk Kárpát-medence címmel tartanak összevont jótékonysági gálaestet

Vágólapra másolva!
A Szeretünk Kárpát-medence címet kapta a többek között a Bánffy György Kulurális Szalon által rendezett jótékonysági gálaest, amelyet október 20-án tartnak, és amellyel három különböző szervezetet támogatnak a szervezők. 
Vágólapra másolva!

Szeretünk Kárpát-medence címmel tartanak jótékonysági gálaműsort október 20-án, 1 órától a Duna Palotában. A gálaest fővédnökei Schmittné Makray Katalin, olimpiai ezüstérmes tornász és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász Jószolgálati Nagykövete. A szokásos tavaszi gálaműsor a koronavírus-járvány miatt elmaradt, így a szervezők (a Bánffy György Kulturális Szalon, Belváros-Lipótváros V. kerület Önkormányzata, a Duna Palota, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Panoráma Világklub, a Polgárok Háza, a Soli Deo Gloria Alapítvány, a Zonta – Budapest Klub) úgy döntöttek, hogy

az elmaradt tavaszi rendezvényt az őszivel összevonva tartják meg.

A gálaműsor ingyenes, és lehet adományjegyek venni három-, öt- és tízezer forintos áron. (Jegyet igényelni a szalon@banffyszalon.hu e-mail címen, és további információt a +36206235786-os telefonszámon.lehet kérni.)

A gálaest bevételének három kedvezményezettje lesz: a gyertyánligeti Magyar Ház, a rahói magyar nyelvű oktatás, valamint a Csángó Központ és Szeretetszolgálat. Az adományokat a kedvezmények között egyenlő arányban osztják szét.

Forrás: Origo

A gálaest háziasszonya Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke lesz. A kárpátaljai magyar közösség és a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának megmaradását szolgáló Magyar Házak, a rahói és a gyertyánligeti, melyekkel a rendező szervezetek hosszú ideje kapcsolatban állnak. Az első kárpátaljai Magyar Ház a magyar kormány mintegy 80 millió forintnyi támogatásával épült Rahón, hogy

a helyi és a környékbeli magyarság megmaradását és boldogulását szolgálja a szülőföldön.

Az 500 négyzetméteres közösségi létesítményben konferenciatermet, számítógéppel felszerelt osztálytermeket, irodahelyiségeket és szolgálati lakásokat alakítottak ki. Az intézmény minden korosztály számára nyitva áll, a 90-100 fő befogadására alkalmas közösségi terem regionális és megyei szintű rendezvényeknek ad otthont, egy nagyobb méretű, számítógépekkel felszerelt helyiségben pedig vasárnapi iskolát alakítottak ki.

A Csángó Központ és Szeretetszolgálat missziója több mint 30 moldvai magyar családdal van szoros kapcsolatban szinte az összes moldvai csángó faluban, és segíti őket a mindennapokban. Felmérték a nagycsaládok helyzetét, hogy milyen személyre szabott programmal tudnak jelen lenni a közösségek, családok vagy képzések területén. Tehetség Mentor Programja sikerét a majdnem 40 gyermek a Fölszállott a Páva műsorban sikeres szereplése mutatja. Ennek az alapja a nyári tehetségtábor, melyet erdélyi helyszínen, ottani nevelőotthoni gyermekekkel integrálva valósítanak meg, ahol ezen kívül Csíksomlyón egy gyógynövénykerti minta program, a Kájoni Herbáriumkert is megvalósult. Rendszeres felnőtt és gyermek motivációs képzéseket tartanak, illetve a Médiamissziós Programjuk Moldvában évek óta sikeresen folyik. Egyházaskozáron ahová több mint 75 éve csángó menekülteket telepítettek, elkezdtek egy Csángó Hagyományőrző Központ, tájház és gyűjtemény létrehozását, mindezt a moldvai csángó falvakkal és emberekkel közösen, együttműködve. Elindították a Csángó Falu mozgalmat ami a hagyományos csángó életből származó értékek összegyűjtését és bemutatását tűzte ki célul.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!