Még csak 26 éves, de minden világsztárt megelőzött idén a Spotifyon

music award Horizontal
Puerto Rican singer Bad Bunny performs during the 20th Annual Latin Grammy Awards in Las Vegas, Nevada, on November 14, 2019. (Photo by VALERIE MACON / AFP)
Vágólapra másolva!
Négy éve foglalkozik profiként zenével, és máris a világ legtöbbet hallgatott előadója a Spotifyon. A Puerto Ricó-i fiatalember dalait több mint 8 milliárdszor streamelték az elmúlt 12 hónapban. Ed Sheeran három évvel ezelőtt 6 milliárddal tudott a Spotify élére kerülni. Ez egyrészt a Spotify fejlődését, másrészt pedig a fiatal zenész sikerének méretét is mutatja. Ő Bad Bunny, 2020 legsikeresebb előadója a Spotifyon.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg kevés sikerrel járnánk, ha bármelyik Deep Purple-koncert közönségében mászkálva afelől kérdeznénk az embereket, hogy ismerik-e Bad Bunnyt. Pedig a Spotify szerint ő a 2020-as év legtöbbet streamelt előadója, ráadásul viágszerte. Összesen 8,3 milliárdszor streamelték a mindössze 26 éves előadó szerzeményeit idén. A fenti rockos példa csupán azt szerette volna érzékeltetni, hogy Bad Bunny valóban újonc a zeneiparban, és hogy a több évtizedes zenehallgatói múlttal rendelkezők nagyobbik része valószínűleg még nem is hallott róla.

Nyilván nem az idősödő rockerek előadója ő,

ahogy az is nagyon valószínű, hogy a streamingszolgáltatások felhasználóinak átlagéletkora még mindig jóval alacsonyabb, mint azoké – a például klasszikus rockot kedvelőké –, akik továbbra is CD-n veszik meg kedvenceik legújabb zenéit. Jól támasztja alá ezt a néhány hónapja feltámadt AC/DC új lemezének sikere is. A szóban forgó Power Up című stúdióalbum első héten mért eladásainak legnagyobb részét a fizikai hordozók tették ki. A nagyjából 70 ezer CD mellett megvettek 20 ezer hanglemezt is az első héten, és ezek mellé jött még némi digitális vásárlás is. Bad Bunny albumai elsősorban a – fizikai eladásokkal együtt számon tartott – digitális fogyasztással ér el komoly eredményeket, sőt, rekordokat. A februárban megjelent, YHLQMDLG eddig csúcstartó a latin albumok között az egy hét alatt elért streamelésekben.

Bad Bunny 2020 februárjában Forrás: AFP/2020 Getty Images/Astrid Stawiarz

Bad Bunny egymás után dönt rekordokat úgy, hogy mindössze négy éve van a szakmában. Már gyerekként az volt az álma, hogy egyszer énekes lesz. A fiatal Benito Antonio Martínez Ocasio 13 éves koráig volt a helyi templomi kórus tagja, és saját elmondása szerint nem tartozott a problémás gyerekek közé.

Soha nem volt utcagyerek, mert leginkább otthon szeretett lenni a családjával.

Anyja mérnöknek, apja baseballjátékosnak szánta, ő pedig audiovizuális kommunikációt hallgatott az egyetemen, szabadidejében a SoundCloudra töltötte fel szerzeményeit, közben meg a helyi közértben csomagolta a vevők szatyrait. Aztán jött a varázsütés, és az egyik ismert Puerto Ricó-i DJ felfigyelt az egyik dalára, aztán elintézte, hogy a 22 éves Bad Bunny leszerződjön az ő kiadójával.

Innen pedig felgyorsultak az események. Az első igazi slágerének, a 2016 végén megjelent Soy Peor-nak klipjét több mint 400 millióan indították el egyetlen év alatt. (Igaz, azóta épphogy csak megduplázódott a videó nézettsége a YouTube-on.) Aztán egyre többen kezdték feldolgozni a szerzeményeit, többek között az amerikai Nicki Minaj, és szép lassan jöttek az újabb és újabb megkeresések a már viágszerte befutott előadóktól, például Cardi B-től vagy Drake-től. Bad Bunnynak eddig összesen 3 szólóalbuma jelent meg, a legutóbbi kettő 2020-ban.

Bad Bunny Shakira és Jennifer Lopez mellett fellépett a 2020-as Super Bowl félidejében is Miamiban Forrás: AFP/2020 Getty Images/Al Bello

Bad Bunny 8,3 milliárdos lejátszási száma önmagában is jelentős mennyiség, de a 2017-es rekorder, Ed Sheeran akkori (spotifyos) teljesítményével összevetve talán még erőteljesebb az adat. Brit kollégájának ugyanis 6,3 milliárdos számmal sikerült három évvel ezelőtt az első helyre jutnia. Ez persze nem jelenti azt, hogy Bad Bunny ennyivel vagy annyival jobb előadó lenne, ugyanis a szolgáltató Spotify is folyamatos fejlődésben van. (December 21-én jelentették be, hogy 2021 első felétől Dél-Koreában is elindítják a szolgáltatást.) Az Ed Sheerannel való összevetés csupán annyiban segíthet, hogy elképzeljük a fiatal előadó jövőjét. Csak az idén megjelent második stúdiólemezét, a YHLQMDLG-t 3,3 milliárdszor streamelték a Spotifyon. A legutóbbi, az El Último Tour Del Mundo novemberben jelent meg.

A kanadai Drake Forrás: WireImage/2019 Karwai Tang/Karwai Tang

A Bady Bunnyt felkarolók egyike, Drake már évek óta ott van a Spotifyt uraló néhány előadó között. Idén közvetlenül a fiatal kollégája után következik a legtöbbet streamelt előadók rangsorában, utána jönnek J Balvin, Juice WRLD és The Weeknd. Az albumok versenyét is Bad Bunny nyerte fent említett, második szólólemezével, őt követi The Weeknd After Hours című lemeze, és harmadik lett Post Malone Hollywood's Bleeding című albuma. A negyedik és ötödik legtöbbet streamelt lemez Harry Styles Fine Line-jaés Dua Lipa Future Nostalgiá-ja lett.

Dua Lipa 2020 novemberében Forrás: AFP/2020 Getty Images/Gareth Cattermole

Az önálló szerzemények, vagyis a dalok között a legtöbbször streamelt The Weeknd Blinding Lights-a lett. Ezt követi a Tones and I néven futó ausztrál énekesnő Dance Monkey című világslágere, a harmadik pedig az amerikai rapper, Roddy Ricch dala, a The Box.

A Spotify jelentése szerint 2020-ban a legnépszerűbb zenei műfaj egész egyszerűen a pop volt, és a kimutatás készítői szerint a járvány miatt fordultak sokan a vidámabb és tempósabb zenékhez. A Spotifyt 2006-ban alapították Stockholmban, és jó három év kellett ahhoz, hogy az első felhasználók regisztrálhassanak az ingyenes csomagért. 2011 végére pedig már kétmillióan választották a fizetős megoldást, amely a reklámmentességen felül más előnyökkel is járt. A felhasználói bázisuk folyamatosan bővül, jelenleg több mint 320 mililó aktív felhasználójuk van, és ebből valamivel több mint 130 ezren vannak azok, akik a prémium, azaz fizetéses modellt választották.

https://www.bbc.com/news/entertainment-arts-55143113

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!