2010-ben készült el a Csoportterápia című musical a Madách Színház musicalpályázatára, Bolba Tamás zenéjével, az ön, illetve Galambos Attila szcenáriójával. Az előadást 2011-ben mutatták be Harangi Mária rendezésében, ma is sikerrel játsszák. Önt 2012-ben Szirtes Tamás felkérte társrendezőnek az Én, József Attila című musical színpadra állításakor. Van összefüggés a felkérés és a Csoportterápia sikere között?
Bizonyára, de már korábban is volt egy-két előadás, amelyekhez Szirtes Tamás dalokat kért tőlem, illetve megváltoztathattam néhány jelenetet. Az Én, József Attila kapcsán a legjobbkor jött a felkérés. Hiába éreztem már Debrecenben, hogy rendezni kellene, nem tudtam, mikor lenne a legszerencsésebb elkezdeni.

Időzíthető az ilyesmi?

El lehet hibázni a dolgot, ha idő előtt kezd bele valaki, akinek késztetése van rá. Szirtes Tamás a legjobbkor „adta meg a jelet".

Szente Vajk színész, rendező, drámaíró, műsorvezetőFotó: Csudai Sándor - Origo

 Mihez képest?

A rendezői látásmód több összetevőből áll össze, sokféle impulzus formálja. Kell hozzá bizonyos színházi ösztön, fontos, hogy legyenek víziók. Ahogy szükség van számtalan konkrét szakmai ismeretre, illetve a társművészetekkel kapcsolatos tárgyi tudásra is. Valamint élettapasztalatra, pszichológiai ismeretekre, amelyek elengedhetetlenek az elemzéshez. Huszonéves korban általában az ösztön, a víziók a meghatározók, a többi alapos elsajátításához, megéléséhez idő kell. Ebből a szempontból engem pont jókor ért Szirtes Tamás felkérése, a kibontakozásomat is segítette a közös munka. Hamarosan arra is lehetőséget kaptam, hogy önállóan vigyek színre egy prózai művet, Ray Cooney Egyszerháromnéhanégy című darabját. Büszke vagyok rá, hogy a mai napig játsszák, már több mint százezren látták.

Számon tartja a rendezései számát?

Nem. Annyit tudok, hogy eleinte kevesebbet, de 2014-től már hatot-hetet rendeztem évente.

Életrajza szerint mindeközben elvégezte a filmesztétika szakot is. Arra mikor jutott ideje?

Lopva jutott csak, de úgy még a művészeti igazgatási szakot is sikerült elvégeznem a Károli Gáspár Református Egyetemen. Úgy éreztem: szükségszerű a színházvezetői ambícióim miatt.

A rendezői feladattal járó felelősségvállalás változtatott a karakterén?

Mindenképpen. Más színházrendezők talán nem mondanák ki, de ebben a hivatásban csak úgy vállalható a felelősség, ha a művelőjében ott van a tévedhetetlenség tudata. Mégpedig oly módon, hogy nincs bennem kétség azzal kapcsolatban, hogy amit kigondoltam, az helyénvaló, az működni fog az előadásban. Biztosnak kell lenni benne, hogy nem a próbafolyamat közben kell majd ráébredni arra, hogy amit kitaláltam, az nem is olyan jó ötlet. Határozott döntésekre van szükség, ami engem az életben is határozottabbá tett. Vezetői pozícióba kerülve változik az emberekkel való kommunikáció, éppen a felelősség miatt. Mert nem csupán az előadásért vagyok felelős, de adott esetben egy színész pályájának alakulásáért is.

Bár, mint korábban említette, valóban sokat változott a színészet nimbusza - vannak még ma is óriásai a színművészetnek. Volt már vitája rendezőként bárkivel is a szakma nagyjai közül?

Nem, mert már fejben nagyon pontosan kidolgozom az előadásokat. Színészként én is hálás voltam, ha olyan – csekélyebb számban működő – rendezővel dolgozhattam együtt, akinek kész volt a koncepciója. Ami nem azt jelenti, hogy a színész bábu lenne, de a maga mozgásterében is felszabadultabb, ha tudja, hogy mi a kotta.

Az ön rendezői gondolkodása kizárja a rögtönzés lehetőségét?

A mai helyzetben már az élet is kizárja. A színházak ma már nem csupán egymással, vagy a filmmel versenyeznek, hanem akár a TikTokkal, és számtalan más, a publikum érdeklődésére igényt tartó fórummal, produkciós „szolgáltatással". Bizonyos műfajokban persze így is lehet próbálkozni a kísérletezéssel, de a zenés színházban biztos, hogy nem. Vagy ha mégis, akkor nagyon átgondoltan. A Shrek című előadásban például napraforgók táncolnak, ami eredetileg nincs beleírva a darabba. De ha nekem a próbán jut eszembe ez a betét, akkor nem lesz idő a negyven napraforgójelmez, a negyven görkorcsolya beszerzésére, valamint még táncokat is betanulni a bemutatóig.

Partitúrát is tud olvasni?

Bolba Tamás kért meg egyszer, hogy mivel lebetegedett a fordító, ugorjak be lefordítani egy-két dalt egy Disney-rajzfilmhez. Tíz évig csináltam, annak kapcsán is sok mindent megtanultam, például partitúrát olvasni. Fejlesztette a dramaturgiai érzékemet is. Elég jó történeteket írnak, például a Jégvarázs sem egy puszta rajzfilm, hanem egy nagyszerű musical.

Fotó: Csudai Sándor - Origo


Arra nincs késztetése, hogy megrendezzen egy kortárs prózai darabot?

Nincs ilyen késztetésem, és nem is gondolom magasabb szintű művészetnek. Egyébként a Legénybúcsú című darabom is kortárs mű, próza is. Igaz, nem sötétebb tónusú, de nem is az a nívó feltétele. Hozzáteszem, Kecskeméten megrendeztem Michael Frayn Függöny fel! című darabját, a Madáchban Agatha Christie Váratlan vendégét. Nem próza, de a „szokásostól" eltérő produkció, és szinte teljesen kész az Operaházban általam rendezett A Mester és Margarita. Nem lesz egy swing musical. Három nap munka van még vele, járványfüggő a befejezés.

Önt idézve, „egy csapattal a háta mögött" pályázta meg 2018-ban az Operettszínház igazgatói posztját. Nem nyertek. Kaland volt, vagy tévedhetetlenül hitt magában?

Belső késztetés volt, úgy éreztem, fel vagyok rá vértezve. Akkor már öt éve musicalek írásával, rendezésével foglalkoztam. Megjártam a vidéki színházak sokaságát, dolgoztam több fővárosi teátrumban. Önmagammal szemben lettem volna hűtlen, ha nem pályázom. Innovatív, újszerű pályázatot írtunk. Büszke voltam rá, ahogy arra is, hogy a társulat harmincöt százaléka bizalmat szavazott nekem, pedig először dolgoztam náluk, alig egy hónapja, csak a társulat töredéke ismert. A szakmai bizottságban is nagynevű kollégák támogatását nyertük el a progresszív, jövőbe mutató elképzelésünkkel.

Milyen egy progresszív, jövőbe mutató dalszínház?

Azt is küldetésemnek tartom, hogy arra ösztönözzem a szerzőket: írjanak új magyar zenés darabokat. A nézők, tapasztalatból mondhatom, szeretik a magyar történeteket. Ezt láttam a Puskás, a musical, a Meseautó esetében, vagy amikor korábban Gyárfás Miklós és Szabó Tamás Tanulmány a nőkről című darabját rendeztem. Óriási elmaradásunk van magyar regények, történelmi események, történelmi nagyjaink, fontos személyiségeink életének zenés átiratát illetően. Ha körbenézünk Amerikában, azt látjuk, hogy még a kupak feltalálójáról is írnak egy musicalt.

Az idei évadtól főrendezőként dolgozik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Mennyire szólhat bele a műsorpolitikába a Cseke Péter igazgatta intézménynél?

Abszolút együttműködöm Cseke Péterrel, most értünk a jövő évi műsorterv finisébe. Az lesz a színház százhuszonötödik, vagyis egy kiemelten fontos évada. Izgalmas feladat, hiszen a fővárosi színházak három-négy bemutatójával szemben vidéken tucatnál is többel kell számolni, úgy, hogy a színészek életpályájára is ügyelni kell. Konkrétumokról azonban még nem beszélhetek, hiszen nem az én tisztem azokat nyilvánosságra hozni. Az persze nyilvánvaló, hogy a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház műsorstruktúrája nem hasonlítható egy fővárosi teátrum kínálatához. Lokális igényeket is figyelembe kell venni, ahogy a százhuszonötödik évfordulót is.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Jövőre lesz negyvenéves. A családalapítás még nincs tervben?

Tény, hogy például egy Puskás-musicalt nem lehet feleségül venni. Ám a munkám rendesen lefoglal.

Azért volt már egy hét évig tartó házassága. A válás és a hit miként összeegyeztethető?

Vallásos ember vagyok, de abban nem hiszek, hogy meg lenne írva az égben a sorsunk. A dolgok általában rajtunk múlnak, a szerint alakul az életünk. A házasság előtt azt gondoltam, hogy nekem azzal sosem lesz dolgom. Aztán sokat tanultam belőle, és lehet – mondom némi iróniával –, hogy tényleg nincs dolgom vele.

Az előző önkormányzati választások idején a helyi sajtóban az ön neve is felvetődött – legalábbis meg lett „lebegtetve" –, mint a város olyan népszerű szülöttjéé, aki akár polgármester is lehet Békéscsabán. Népszerűsége mellett talán azért is cikkeztek erről, mert édesapja a Fidesz-KDNP egyik képviselője az önkormányzatban. Valóságon alapuló cikkek láttak napvilágot, vagy távol áll öntől egy efféle pályamódosítás?

Nem tudom, hogy bárki fejében is komolyan megfordult volna a lehetőség. Szerintem én színház nélkül megőrülnék. Ha felkértek volna, nemet mondtam volna. Ugyanakkor, ha már szóba került, akkor nem titkolom: engem kifejezetten érdekel, és nagyon szeretem is a politikát. Szeretem, ha az embereknek van politikai véleménye, de lehangoló, ha ez a vélemény szűk látókörű. Azt szeretem, ha olyan emberek vannak körülöttem, akiknek megfontolt, de érvek alapján, akár módosítható véleményük van a világról.

A testvérei milyen hivatást választottak?

A nővérem, Éva beszédet és sok mást tanít, kétgyermekes anyuka. Emellett több együttesben énekel, például a Blues Brothers Bandben. Huszonkilenc éves Áron öcsém teológiát végzett, de jelenleg nem egyházi kötelékben dolgozik.

Világról vallott véleményüket feltehetőleg a családi tradíciók határozták meg.

Édesapám olyan keresztény és konzervatív értékrend szerint nevelt fel bennünket, amelyek alapot biztosítottak egy szép és erős család felépítéséhez. Mindeközben a testvéreimmel együtt megkaptuk a szabadság élményét is, mindabban, amitől ilyen fantáziadúsan tudjuk élni az életünket.

Édesanyjától mit kapott?

Ő nagyon komoly családösszetartó erő. Organizálja, működteti az egész famíliát. Mindnyájunk ügyeinek intézésében sok segítséget ad. Miközben felépített egy szeretetotthont, amely sok száz idős ember életét könnyíti meg Békéscsabán és a térségben.

A színház mellett vannak most egyéb tervei?

Rákay Philippel van egy filmtervünk, amelynek A nap a munkacíme, és 1848. március 15-e eseményei adják ki a történetét.

Előre tekintve: látja magát húsz év múlva, vagy nem néz ilyen messzi távolba?

Szoktam. Azt gondolom, hogy a magyar zenés színháznak az is feladata, hogy túljusson az országhatáron. Remélem, hogy mire eltelik ez a két évtized, már évek óta olyan minőségű lesz a magyar musicaljátszás, aminek legalább európai híre van. Minden esélyünk megvan erre, hiszen nagyon kevés olyan ország van, ahol az állam ilyen szinten részt vesz a színházak finanszírozásában. Nagyon jó ugródeszka a képességes alkotóknak.