Letiltotta a Facebook a Bikini online koncertjét

D. Nagy Lajos Bikini zenekar énekes Eltitkolt sztárgyerekek, akiktől hangos volt a sajtó tv+sztárok
Vágólapra másolva!
Tulajdonjogi problémák miatt letiltotta a Facebook a Bikini zenekar szombati online koncertjét. D. Nagy Lajos szerint ideológiai alapon tiltották le őket.
Vágólapra másolva!

Kedves Bikini-rajongók, akik jegyet vásároltatok az "Egy este a Bikinivel" online eseményre! Szeretnénk elnézést kérni mindenkitől, aki nem azt kapta, amire számított, amiért fizetett - írta szombati bejegyzésében a Bikini zenekar.

A legendás együttes egy hónapja hirdette meg, hogy február 20-án, este nyolctól élő koncerttel egybekötött közönségtalálkozót szervez. Az előadásra sokan megváltották a 2490 forintos jegyet, a közvetítés azonban a 26. percben megszakadt.

D. Nagy szerint ideológiai alapon tiltották le őket

– Mivel folyamatosan figyeltük a képernyőt, azonnal észleltük, hogy megállt a közvetítés – mondta a Borsnak D. Nagy Lajos. Az énekes azt is hozzátette, először azt hitték, hogy gyenge az internet, ez okozza a problémát, majd jó néhány más problémalehetőséget is felvetettek, de nem találták a megoldást. Végül a leggyorsabb megoldás az lett, hogy átmentek a YouTube-ra, ahova a nézők is követhették őket.

D. Nagy az esettel kapcsolatban azt mondta,

meggyőződése, hogy sötét háttérhatalmak tevékenysége ez,

hogy nagyon komoly szűrők figyelnek, hogy ideológiai alapon tiltottak le minket.

– A Facebook arra hivatkozott, hogy tulajdonjogot sértünk, mert nem a miénk a zene, amit játszunk. Hát akkor kinek a tulajdona, ha nem a Bikinié? – mondta az énekes.

A zenekar azt írta a csonka koncert után a közösségi oldalon, dolgoznak rajta, hogy aki jegyet vásárolt, az hozzáférjen a teljes adáshoz, és a Facebook nevében is elnézést kértek a rajongóiktól.