Háború és kiút

Háború, Kiút kiállítás
Jovián György:Tanulmány a háborúhoz
Vágólapra másolva!
A festőművész, aki felettébb érzékeny a világ mozgására, sőt olykor előre látja is azokat, gyakran előttünk jár egy-két gondolattal.
Vágólapra másolva!

Már megfestette a világméretű válságot, amibe a járvány és a háborúk vittek minket és jó ideje keresi a kiutat.

A Brooklyn-híd rámpája, Szabó Ábel festménye Forrás: Origo

Megjelentek a vásznon a látnoki képzetek pusztuló embertelen világvárosokról, kihalt utcákról és pályaudvarokról, felhalmozott szemétről, túlfogyasztásról, egyedüllétről, magunkra erőltetett mindenféle maszkról és álarcról, arctalan tömegről, a jelen társadalmát szorongató apokaliptikus életérzésről.

Barakonyi Zsombor, Keleti /Eastern Railway Station Forrás: Origo

A gyermekről, aki képes arra, hogy amikor nem akar tudomást venni róla, a külvilágot kizárva teljesen elmerüljön saját maga által alkotott univerzumában. De a gyerekről, aki egyedül játszik, mert az elszigetelődés idején nincs játszótársa.

Portait of János Forrás: Origo

Még arra sem volt időnk, hogy feldolgozzuk, mit tett az életünkkel, a megszokott viszonyainkkal a pandémia, mikor néhány hét alatt mindennapjaink részévé lett a szomszédos országban kitört háború híre.

Verebics Kati:Frida Dégen Forrás: Origo

Két éve a járvány kezdetekor a bizonytalanság és az elidegenedés válaszait kereste a kortársak munkáiban a Standby Projekt, először utcai kiállítás formájában, reprodukciókon mutatta meg, hogy milyen reflexiókat fogalmaznak meg a kortárs festők az addig ismeretlen helyzetre.

Verebics Ági, Csipkemaszk Forrás: Origo

A Kodály köröndi tárlat úgy hatott, mint egy közös segélykiáltás, akár egy többszörösen összetett felszólító mondat, ami az elszigetelődés idején gondolkodásra hívott a galériákból kiszabadított művészet erejével.

Jovián György:Tanulmány a háborúhoz Forrás: Origo

Mostanra a világ összképe még zavarosabb lett és talán az a legfőbb kérdés,

hogy mik azok az elemi erőforrások bennünk és körülöttünk amelyekbe belekapaszkodhatunk, merre van a kiút?

A jövő hét szerdán a Pintér Galéria és Aukciósházban nyíló két utcai tárlat képeit vegyítő csoportos kiállítás a Standby Projekt szervezőinek leírása szerint mozaik képeket ad a jelen viszontagságaiban megrázott emberről, de előre tekint.

Kondor Attila, Ascendere II. Forrás: Kondor Attila

Az első szabadtéri akció egy felszólító mondat volt, a mostani csoportos kiállítás - mondhatni - a nem-ek helyett az igen-ek, a tagadás helyett az elveszített kapaszkodókhoz való visszatalálás egybehangzó üzenete.

Ázbej Kristóf: Jelenések oválisa Forrás: Origo

A tárlatot P. Szabó Dénes nyitja meg, zenél Kardos-Horváth János.

Június 8., 19:00, Pintér Galéria és Aukciósház (Budapest, V. kerület, Falk Miksa u. 10.)

Alkotók:
Ázbej Kristóf, Baksai József, Breznay Pál, Barakonyi Zsombor, Cseke Szilárd, drMáriás, Fehér László, Gerber Pál, Gesztelyi-Nagy Zsuzsanna, Horváth Éva Mónika, Incze Mózes, Jovián György, Kondor Attila, Méhes Lóránt Zuzu, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Szurcsik József, Zászkaliczky Ágnes, Tayler Patrick, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Weiler Péter

A kiállítás védnöke: L.Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

Szervező: Nemzeti Kulturális Értéktár Egyesület (NEKTÁR)

Szikra Ágnes: On the road again Forrás: Origo
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!