Aki a telefonkönyvet elénekelve is képes volt megnevettetni a Kádár-világ közönségét

Az MTV 1963. szilveszteri műsorában is fellépett, a Slágermúzeum című revüfilmben

Kazal László jómódú családban született, az első világháború során azonban megváltozott az élete, már kamaszkorában dolgozni kényszerült. A színészetet azért választotta hivatásának, mert pincérként úgy gondolta: színpadra kerülve ő is olyan úriember lehet, mint a szállodai étterem vendégei között megforduló színészek. Tehetsége már pályakezdőként sikert hozott, de ifjonti krakélersége mégis megnehezítette az előbbre jutását. Ám idővel, számtalan bonviváni karakter mellett még Madách Tragédiájának főszerepét is eljátszhatta, hogy aztán, újabb bonyodalmak és sikerek után, mint táncdalénekes szerezzen országos ismertséget, egyben népszerűséget. Mindemellett ábrázolókészsége mellett humorára is jól emlékeztek a színházi világban, amely újra foglalkoztatni kezdte – elsősorban komikusi szerepkörben. A második világháború után egy rövid időre a Vígszínháznak lett tagja, de hamarosan átvezényelték a pártállamot pártállami keretek között kifigurázó Vidám Színpadhoz. Néhány év alatt unikális személyiségével olyan elismertségre tett szert, mint a drámai színházak legnagyobb művészei. Akkoriban már csak úgy emlegették: „A Kazal."

Sikerek, szép gázsi, valós és költött élet

A világháborús években Kazal Lászlót a publikum már egyértelműen a kor egyik legnépszerűbb táncdalénekeseként tartja számon. Ugyanakkor közkedveltsége, valamint színészi múltja, komédiás képességei miatt a színházak is egyre nyitottabbak felé. Egyebek között a Komédia Orfeum Bőrharisnya című revüműsorába kérik fel énekes-komikus szereplőnek 1943 tavaszán. Az Újság című lap írja:

Az ötletes kabaréműsort Siliga-Halász Rudolf és Nádassy László írták és a Komédia népszerű gárdája: Türk Berta, Barna Anci, Hlatky Edit, Affsoga László, Szép Zoltán és a kabarészínpadra kiruccant Kazal László vitte sikerre.

Kazal egy 1959-es előadáson nevetteti meg a közönséget Besztercei Pál és Mednyánszky Ági színművészekkel Forrás: Fortepan / Bauer Sándor

A Pesti Hírlap így tudósít:

Paródiákkal és vidám sanzonokkal Türk Berta és Kazal László nevetteti a közönséget.

/Következésképp: Türk Bertát aligha bosszantotta Kazal László általa ihletett és közismertté lett angolparki paródiája. Sz. Á./
A Színház című lap Mosolygó színház című rovatában Halász Rudolf jegyzi le a Bőrharisnyában színre lépő Kazal Lászlóról:

Hazánk eszményi hős-tenorja, Kazal László nagyszerű diszpozícióban énekelte a „Jöjjön ki Óbudára egy jó túrós csuszára! " bordalt. Kár, hogy felső Há-ja időnkint rezgett. Alsó Há-ja viszont semmi kívánnivalót nem hagyott maga után.

Az akkor harminckét éves Kazal László tehát még fess – később lesz csak korpulens karakter.

Élvezi a sikereket, a mind komolyabb gázsival járó örömeket. Ráadásul egyes források szerint – a lemezcéggel fennálló szerződésének fenntartásával – az 1944-es évben a Royal Varietétől kap olyan lehetőséget, amely biztos állással is felér. A Royal Varieté működése azonban a németek megszállását követően, március 19-től ellehetetlenül.

Kazal László élete ezt követően egy időre némileg kettéágazott. Egy valós és egy virtuális irányba.

A második, alighanem „költött" variáció szerint Kazal László a besorozás elől előbb vidéken, majd egy budai villában bujkált. Évtizedekig tartja is magát ez a történet, amely bizonyára kedvezőbb képet festett a színészről a háború után.

Akkor, amikor a színházi emberek csak a szovjetek által patronált színházi igazoló bizottság vizsgálatán átesve folytathatták csak hivatásukat, vagy lettek attól eltiltva.

1989-ben azonban megjelenik Tobak Tibor Pumák földön-égen című könyve, amely a II. világháborúban harcoló veszprémi 101. vadászosztály pilótái, a Pumák – a szerző is közéjük tartozott – hétköznapjait idézi fel a világháború utolsó hónapjaiban.
Annak alapján Kazal László nem feltétlenül bujkálással töltötte a háború utolsó hónapjait.

Pilóták között

A Pumák 1944 szeptemberében – fél évvel a német megszállást követően – veszprémi, illetve az ahhoz közeli balatonalmádi bázisaikon állomásoznak. Közben megfordulnak olykor a Balatonfüredi Yacht Clubban is.

A veszprémi Palota Szállóban pedig műsoros esteken vesznek részt, melyeket a könyv szerzője, Tobak Tibor ugyancsak felidéz.

Szeptember elején még volt egy-két kellemes este a Pannóniában. Néhány művész jött le Almádiba, köztük volt Kazal László is, akinél „családi betegség" volt a rokonszenv a repülők iránt. Testvérbátyja, Kazal Tibor ugyanis repülőszázados volt, akkoriban megfigyelőtiszt. Kazal Lacit a pár nap alatt nagyon megszerettük. Akkoriban igen sokat ivott. Egyszer, miután a műsorát befejezte, az öltözőjébe vonult, hogy kissé felfrissítse magát. A frissítés annyira jól sikerült, hogy Kazal az üveggel a kezében elaludt. A pincérek keltették föl, mert a társaság hiányolta. Felkelt és levonult, de ing és nyakkendő nélkül. Csupán egy ki tudja honnan szerzett ezüstróka díszlett a felsőtestén. Így vonult végig az éttermen, méltóságteljesen, félméteres szipkából szívta a cigarettáját, miközben a zenekar tust húzott. Egy napon meglátogatott bennünket Laci a BYC /Balatonfüredi Yacht Club. Sz. Á./ klubépületében. Minden megihatót megivott, pedig szép készleteink voltak. Végül italt keresve egy csatos üvegben megtalálta a Paja /az egyik pilóta. Sz. Á./ tartalék üzemanyagát 125 köbcentis kis motorjához. Jó nagyot húzott abból is. Még évtizedekig élt az eset után. Egy másik napon meg felkerekedett az egész művésztársaság, elhatározták, hogy meglátogatnak minket a repülőtéren. A parancsnokság nem tiltotta, sőt kívánsághangversenynek tartotta megjelenésüket. Percek alatt elkészült egy tábori színpad oly módon, hogy az ágakkal álcázott tartalék benzinkészlet hordóira deszkák kerültek, a hordókat lombos ágak takarták. Sorra léptek fel a művészek (...). Ültünk a füvön, élveztük a zenét, éneket. Kazal felülmúlta önmagát. Csak akkor merevedett le, amikor valaki megmondta neki, hogy több ezer liter benzin tetején bohóckodik. Kijelentette, hogy inkább repül, mint hogy ezt csinálja tovább. Szaván fogtuk. Mivel az előkészületek közben elaludt, úgy tették be a Storchba, alva. A levegőben ébredt, és követelte, hogy azonnal szálljanak le vele. Aztán valaki beindított egy 109-est, és az önként jelentkező vendégek átmehettek a gép farka mögött teljes gáznál... Legalább olyan jelenet volt, mint a Vidám Parkban az Elvarázsolt kastélynál. Szeptember közepe után Almádi elcsendesedett."

Vígszínházból a Vidám színpadra

A II. világháború végén a Puma ezred pilótáinak többsége amerikai fogságba esik, megúszva a GULAG-ot és más borzalmakat. Akik mégis Magyarországon maradtak, azok közül többen is börtönbe kerültek, néhányan bele is haltak a börtönévekbe.

Volt, akit a koncepciós perét követően kivégeztek.

Kazal László a Tobak Tibor Pumák földön-égen című könyvének 1989-es megjelenése idején már hat éve meghalt, így nem lehetett megkérdezni, hogy maga miként emlékszik a háborús évek vonatkozó történéseire.
Kazal Lászlót 1945-ben a Budapesti Nemzeti Bizottság által megalakított öttagú színművészeti bizottság – tagja között minapi illegális kommunisták, mint például Major Tamás, Gobbi Hilda – döntése alapján életre hívott

színházi igazoló bizottságok egyike igazolja.

Vagyis engedélyt ad hivatása további gyakorlására.
Előbb a Kamara Varieté kabaréműsoraiban lép színre, majd hamarosan szinte minden olyan pesti játszóhelyen, amely a könnyű műfajt preferálja.

A háború túlélői nevetni vágynak, Kazal László pedig hónapok alatt az egyik legnépszerűbb fővárosi komédiás lesz.

Serfőző Ilonával Jurij Miljutyin "Szibériai rapszódia" című operettjében a Fővárosi Vígszínházban, 1952 őszén Forrás: MTI/Farkas Tamás

Az államosítás évében leszerződteti a Vígszínház – sajátos lépés, részben talán az magyarázza, hogy hírneve miatt már illett komoly szerződéssel is elismerni a képességeit. Másrészt akkor még csak szerveződik a párt által is fontosnak ítélt Vidám Színpad, amely 1951. szeptember 12-én nyitja meg kapuit a korábbi Vidám Színház helyén, a Révay utca 18-ban. Társulata java részét a Kamara Varieté minapi kabarérészlegének művészei alkotják.

Ugyanakkor köztük van a Vígszínháztól érkező, alighanem onnan odarendelt – egy szélesebb színészi paletta lehetőségét hátrahagyó – Kazal László is.

Gőz

A Vidám Színpad első igazgatója Gál István rendező, aki a második világháború előtt működő, rövid életű Független Színpad munkáselőadásainak színre állításával kezdte a pályáját. A Vidám Színpad indulásakor a következőképpen fogalmazta meg műsorpolitikájukat:

Élesíteni akarjuk a kritikát. Úgy neveljük a mai embert, hogy fonákságait saját életkörülményei közepette mutatjuk meg. Műsorunkon szerepelnek majd, modern íróink művei mellett, a régi magyar haladó humoristák, orosz és más külföldi szatirikusok művei.

A műsor gerincét valójában a közélet és a politika történéseire reflektáló, azok visszásságait kritizáló kortárs kabarészerzők jelenetei tették ki. Illetve a két jelenet között előadott hasonló tartalmú konferanszok.
Az akkori Vidám Színpad fő feladata, hogy közönsége a komikusan megfogalmazott kritikák hatására kacagva ereszthesse ki fejéből a gőzt, amely a közélet és a politika történései miatt gyülemlett fel.

Mindezt úgy, hogy a kritika határait azok jelölték ki, akik egyéb tevékenysége okot szolgáltatott a kritikára. Látszólag fából vaskarika.

A közönség azonban mind nagyobb érdeklődést mutat a Vidám Színpad előadásai iránt. Telt házakkal játszanak, van darab, amely a kétszázas szériát is megéri.
A dolog magyarázata:

a színpadi történéseket a java részben múlt rendszerben iskolázott, a klasszikus kabaré minden csínját-bínját ismerő, unikális egyéniségű színészek prezentálják.

Olyanok, mint Kazal László, aki nem is csak a jelenetekben jeleskedik, olykor konferansziéként is színre lép. A ma stand-upnak nevezett magánszámaival a Vidám Színpad olyan konferansziékiválósága mellett kap helyet, mint Kellér Dezső.

Taps

Kazal László komikusi ars poeticája már fentebb olvasható volt. Érdemes újra felidézni:

Szerintem semmi sem lehet humoros, ha nem igaz. A közönségnek a komikumban, minden poénban rá kell ismernie tulajdon tapasztalataira. Ami lényegében hazug, azon nem lehet nevetni. És azon sem, ami erkölcstelen. A legbutább vicc csak akkor vicc, ha erkölcsi alapja van."

Kazal László számtalan kabaréjelenetben vagy magánszámban formálja meg az alapjaiban hazug Kádár-rendszer kisemberét.

Azt, akinek van erkölcsi érzéke, mégis illeszkedik a fals világhoz, mert pontosan tudja: magasabb szempontból ugyan megkérdőjelezhető az illeszkedése, de a nem illeszkedés olyan következményekkel járhat, amelyek elviselését semmiféle szempont szerint sincs joga senkinek sem számonkérnie.

Más kérdés, hogy az illeszkedők olykor a saját lelkiismeretükkel kerülnek életmódjuk miatt kellemetlen párbeszédbe.

Amely szembekerülés leírható drámai, tragikus felhangokkal, mely komorabb nézőpontok meg is jelennek a Kádár-rendszer virágnyelvű színpadi formáiban. És lehet kacagtató is ez az ambivalens helyzet, amely derűs olvasat ugyancsak színpadra kerül a kabaré szintúgy virágnyelvű műfajában.
Az állampárt bábáskodásával létrejött Vidám Színpadon éppen úgy, mint például a hasonló körülmények között alapított Mikroszkóp Színpadon, amelyet ráadásul egy volt ávós főhadnagy, Komlós János vezetett.
Kazal László már a nyugdíjhoz közeledve beszél egy interjúban arról, hogy lett volna késztetése drámai feladatokban is próbára tennie önmagát.

A Vidám Színpad "Mi van a függöny mögött?" című műsorában, 1956-ban Forrás: MTI / Komlós Tibor

Egyre gyakrabban gondolok Moliérre, az Úrhatnám polgárra, a Képzelt betegre... De. De tőlem mindig, mindenütt azt kívánják, hogy énekeljek.

Továbbá azt, hogy mókázzon.
Mindemellett vidám színpadi működésében ugyanaz inspirálja, mint minden színészt. Mányai Lajos, a Nemzeti Színház vezető színművésze pályája vége felé többször is szerepet vállalt a Vidám Színpad kabaréiban. Kazal László Az utolsó reakciós című kabaréjelenet után megkérdezte egyszer a Nemzeti művészét: „Tudod-e, Lajos, hogy miért hívtak ide téged a Nemzetiből?" „Miért?" - kérdezett vissza Mányai. Kazal faarccal felelte:

„Hogy megtudd, mi az a taps."

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!